Élet-Stílus

Az izgulós anyuka nem szül fiút

Nemcsak a gyerek nemét befolyásolja a stressz, koraszülést is okozhat.

Legalábbis ez derült ki abból a vizsgálatból, amit a New York-i Egyetem kutatói végeztek. A szakértők arra voltak kíváncsiak, hogy milyen hatással volt a várandós anyukákra a 2005-ös chile-i földrengés. Ezért olyan – 2004 és 2006 között született – gyerekek adatait vizsgálták, akiknek édesanyjáról meg tudták mondani, hogy milyen távol volt a 7,9-es erősségű földrengés középpontjától.

Kiderült, hogy azok az anyák, akik a katasztrófa idején három hónapja, vagy annál kevesebb ideje voltak várandósak, nagyobb valószínűséggel szültek lányt. A szakértők ezt azzal magyarázzák, hogy a fiúmagzatok általában nagyobbra nőnek és több tápanyagot igényelnek, mint a lányok, arról nem is beszélve, hogy komoly stressz hatására náluk nagyobb a vetélés kockázata.


A fiúmagzatokra nézve kifejezetten káros a stressz – Fotó: Shutterstock

Mi befolyásolja a csecsemő nemét?

A közhiedelem 100 évvel ezelőtt még úgy tartotta, hogy csakis és kizárólag a nőn múlik az, hogy milyen nemű lesz a gyermek. Később, a kromoszómák felfedezése után kiderült, hogy a dolog mégis csak a férfiakon múlik. A szakértők mostanra már azt is bizonyították, hogy a genetikán túl, néhány környezeti tényezőnek is komoly hatással van a születendő gyermek nemére: így például az anya táplálkozásának. Azok a nők, akik rendszeresen, kalóriadús ételeket fogyasztottak nagy eséllyel szültek fiút, míg a kevés kalóriát fogyasztó nők, inkább lányoknak adtak életet.

A szakértők kiderítették azt is, hogy a legnagyobb szerepet az elfogyasztott reggeli játssza: azok például, akik minden nap gabonapelyhet reggeliztek, 59%-os valószínűséggel szültek fiút. Bár sokan arra esküsznek, az egyelőre még mindig nem bizonyított orvosilag, hogy a fogamzás időpontjának bármilyen befolyása lenne a baba nemére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik