Élet-Stílus

Ha nem kapnak meg mindent, boldogtalanok a gyerekek

Egy felmérés szerint a gyerekeknek ahhoz, hogy „normálisnak” érezzék magukat, szükségük van a zenelejátszókra, műholdas csatornákra és hasonlókra.

Ha nem kapják meg a legújabb divat szerinti ruhákat gyakorlatilag boldogtalanok, derült ki a Children’s Society nevű, jótékonysági szervezet felméréséből. Azok a gyerekek, akik két vagy több dolgot nem kaphattak meg kevésbé voltak boldogak, mint azok, akik mindent megkaptak. Akik pedig öt vagy több „nélkülözhetetlen” tárgyról kellett lemondaniuk, ötször akkora volt az esély arra, hogy elégedetlenek az élettel.

Az egyesület összeállított egy listát tíz „nélkülözhetetlen” tárgyból és élményből, miután megkérdeztek nyolc és tizenöt év közötti gyerekeket, szerintük mi elengedhetetlen a „normális élethez”.

Ezek után 5000, ugyanebbe az életkorcsoportba tartozó fiút, illetve lányt faggattak arról, hogy mivel rendelkeznek ezek közül, és ha nem, akkor szeretnék-e. Ugyanakkor a boldogságukról, jólétükről is érdeklődtek.

A zsebpénz volt az, amit a csemeték a leginkább hiányoltak, a megkérdezettek 22 százaléka akart volna, de nem kapott. Mindjárt a következő „követelés” szintén anyagi természetű volt: 18 százalékuk szeretett volna „egy kis pénzt megtakarítani minden hónapban”. Ám a családi utazások és napok utáni vágyakozás szintén a második helyre került! A zenelejátszókról, mint például az iPod, 17 százalék álmodozott hiába, de itt is megjelenik a kevésbé tárgyias óhaj: 15 százalék családi nyaralást szeretne. 13 százalék viszont örülne a márkás edzőcipőnek is. 8 százalék a zöldbe(!) vágyik, 7 százalék családi autóra, 6 százalék olyan ruhákra, ami illik is rá, 5 százalék pedig műholdas csatornák után sóvárog.

Így, ha a jólétet tényezőkre bontjuk, kiderül, hogy a boldogságot különösképpen a jó ruhák, a kábeltévé, a családi autó és a zöldbe való eljutás jelenti. A Children’s Society szóvivője leszögezte: „Nem csak az anyagiakról van szó. Hiszen sok szó van arról is, hogy a családjukkal akarnak időt tölteni meg játszani.” Aric Sigman pszichológus szerint a beilleszkedés vágya ezer éve létezik, ám a mai gyerekeknek már nagyobb érzékük van ahhoz, hogy mihez van joguk mint a korábbi generációknak.

Ezt a számot ezeknek a gyerekeknek küldjük:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik