Nagyvilág

Jobban látnak, akik többet vannak szabadban

Kisebb a rövidlátás kialakulásának kockázata azoknál a gyerekeknél, akik több időt töltenek a szabadban - állapították meg  brit kutatók.

A Cambridge-i Egyetem munkatársai nyolc korábbi tanulmány adatait áttekintve úgy találták, hogy minden többlet óra, amelyet hetente a szabadban töltöttek el a gyerekek, két százalékkal csökkentette a rövidlátás (myopia) kockázatát.
Kulcsszerepet játszhat a kedvező hatásban a több mint 10 ezer gyerek és kamasz bevonásával készült elemzés szerzői szerint a természetes fény és a távoli tereptárgyak szemlélése.

Justin Sherwin és csoportja arra a következtetésre jutott, hogy a rövidlátó gyerekek átlagosan hetente 3,7 órával kevesebb időt töltenek a szabadban, mint a normál látásúak és a távollátók. Az adatok korrelációjából levont következtetés biológiai háttere azonban még nem tisztázott.

A gyerekek egyéb tevékenységeit vizsgálva kiderült, hogy azok, akik sok időt töltenek a szabadban, nem olvasnak vagy tanulnak kevesebbet, sőt számítógépes játékokkal is átlagosan ugyanannyi időt töltenek.

A rövidlátás napjainkban jóval gyakoribb a fejlett országokban, például Nagy-Britanniában vagy az Egyesült Államokban, mint 30-40 éve volt. Nagy-Britanniában az 5 és 7 éves kor közöttiek 1-2 százaléka már rövidlátó, a teljes lakosságot figyelembe véve mintegy 5 millió embernek van ilyen gondja. Ázsia egyes területein a rövidlátók aránya ennél is jóval magasabb, meghaladja a 80 százalékot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik