Élet-Stílus

Mi legyen az exem menyasszonyi ruhájával?

Sosem leszünk képesek újra kezdeni a párkeresést, ha szakítás után nem éljük meg a gyászidőszakot. És ezt lehet nagyon kreatívan is tenni.

Amikor 2009-ben Kevin Cottert 12 év házasság után elhagyta a felesége, az esküvői ruháját nem akarta magával vinni. Férje döbbenten kérdezte, mit csináljon vele. A választ talán nem is idéznénk, annyi lenne a ***, de Cotter megoldásait viszont szívesen megmutatjuk.

Az egész egy családi estén kezdődött, amikor a szüleinek, a tesójának és sógornőjének megemlítette, hogy még mindig nála van az öltözék, és továbbra sem tudja, mihez kezdjen vele. Egyikük azt javasolta, hogy toalettpapírként használja, de az is elhangzott, hogy lábtörlőnek épp megfelelő lesz, végül a sógornő kijelentette: „Fogadok, akár 101-féleképpen is tudnád használni!”

El is kezdődött az ötletbörze, egyetlen hétvége alatt ötvenféle módon vetették be az menyasszonyi ruhát: volt asztalterítő, hálózsák, és igen, lábtörlőként is bevált. Mindezt lefotózta, és hasonló cipőben járó barátokat vidított fel vele Cotter. Majd arra gondolt, hogy még szélesebb körben is bemutatná, mi mindenre jó az elvileg egyszeri, nagy alkalomra szóló ruha. 2010 májusában elindult a www.myexwifesweddingdress.com, és vicces képek mellé komoly mondanivaló is jutott a válásról, az elhagyatottságról…

Mi sem jelzi jobban a sikert, mint az, hogy nemrég megjelent a könyv is, amiben Cotter bemutatja azt a 101 módot, ahogy felhasználta az exe esküvői ruháját. Egyébként azóta már a 120-on is túl van, és bizonyára akad még ötlet a tarsolyában. Ráadásul a ruha még mindig egyben van – többé-kevésbé.

Sőt, kreativitásával nem csak frissen elvált férfi sorstársak elismerését, de számtalan női rajongót is begyűjtött. A blogja szerint például megvesznek érte a női golfklubok is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik