A St. Louis Zoo egyik legifjabb büszkesége először is nem kisebb napot szemelt ki az antréjának, mint október 4-ét, az Állatok Világnapját. Másodszor is, ezt még tetézni tudta azzal, hogy ő bizony a látogatók szeme láttára született meg.
A nagyformátumú személyiséget megcsillantó füles mindösszesen 14 kilót nyom és kicsivel kevesebb, mint 58 centiméter magas. Anyja, Ms. Barney (Barney asszony) és lakótársa Aunt Patches (Foltos nagynéni) gondosan ügyel a jövevény lépéseire, hiszen a kis szamár születése után nem sokkal már lábra is állt.
A törpeszamár mellett létezik például törpevíziló és -elefánt is. Az általunk jól ismert állatfajok törpenövésű variációi az izolált zsugorodásnak elnevezett evolúciós folyamatban fejlődtek ki. Ennek lényege, hogy a szigeteken vagy egyéb elszigetelt helyeken élő fajok testmérete az idők folyamán fokozatosan lecsökkent, hiszen a behatárolt élőhelyen csak korlátozottan állt rendelkezésre táplálék, így a kisebb állatoknak több esélyük volt a túlélésre.