Élet-Stílus

Állati anyagok kerülnek az alkoholos italokba

Kedvenc italainkban számtalan állati eredetű alkotórész található - és nem csak akkor, amikor valamilyen tejszínes koktélt szürcsölünk.

Annak, aki a legszigorúbb vegetáriánus, azaz a vegán táplálkozás híve, és nem szeretne semmilyen állati eredetű terméket fogyasztani, meg kell gondolnia, mit iszik! Hiszen több nedűt is állati eredetű alkotórészek tesznek még színesebbé és/vagy jobb állagúvá. Meglepő módon tojásfehérjétől kezdve kármin, zselatin, méz, tej, kazein, halhólyag, sőt vér is szerepelhet(ne) az összetevők között.

A tej és méz természetesen nem okoz akkora meglepetést, mint például a nőstény bíbortetű porából nyert kármin, aminek alkalmazásáról azonban már sok élelmiszernél hallhattunk, például a gyümölcsös joghurtoknál. Ám az már jóval meghökkentőbb, hogy a halenyv, azaz a halhólyagból nyert kollagén milyen kiváló eszköz a sör vagy a bor tisztítására, szakszóval derítésére.

Most, hogy azt tervezik, 2012 januárjától legalizálják, illetve támogatják a házi sörfőzést, jó tudni, hogy a kisüzemi sörfőzdék technológiájába milyen jól beilleszthető ez az anyag, derül ki a Kokoferm Kft. honlapjáról, amelynek a fő tevékenységi területei közt megtalálható a borászat és a söripar. Leírásuk szerint a megfelelő előkészítést követően kell ezt a speciális adalékot a hideg sörbe keverni, ami két nap alatt kiülepíti az élesztőt, a fehérje nagy részét és más zavarosító anyagokat.

De ott van például az „ártatlannak” tűnő zselatin – sokan csupán az édes gumicukorkákkal azonosítják –, amit a sertések és szarvasmarhák bőréből, illetve kötőszövetéből nyernek ki. Ezt pedig a bor derítéséhez használhatják, csakúgy mint a tojásfehérjét vagy az említett a halenyvet. Ami pedig a talán legbizarrabb segédanyagot illeti: a kergemarhakórnak hála, a marhavér alkalmazását bortisztításhoz már betiltották az EU-ban, tudtuk meg a Boraszportal.hu szakoldalról.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik