Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) szerint a kiégés esetében egy olyan – már – népbetegségről van szó, melynek nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági hatásai is jelentősek. A szakértők figyelmeztetnek, hogy a betegséget mindenképpen komolyan kell venni, mert az előzetes számítások szerint 2030-ra több áldozatot szedhet, mint a szívinfarktus, vagy az AIDS.
Egy friss spanyol kutatás azt vizsgálta, mi állhat a munkavállalói kiégés hátterében, a szakértők pedig két fő okot találtak: az egyik a munkahelyi stressz, vagyis a monotonitás és a túlterheltség érzése, a másik az elismerés hiánya. A burn out, vagyis a kiégés főleg azokat veszélyezteti, akik nagy nyomás alatt dolgoznak, sok nehéz helyzetben lévő, ingerült emberrel találkoznak, és lelkileg megterhelő élményeket élnek át.
A betegség nemcsak a munkavállalók motivációját és lelki egészségét kezdi ki, hanem testi tünetekben is jelentkezhet: az alvászavarral, testsúlyváltozással, gyakori betegeskedéssel és pszichoszomatikus tünetekkel küzdőknek mindenképpen érdemes gyanakodniuk. Jellemző továbbá a krónikus szorongás, a depresszív reakció, az elhúzódó felpörgött állapot, a rögeszmésség és az érzelmi távolságtartás.