Élet-Stílus

Ezért döntenek máshogy a fiatalok és az idősebbek

A Texasi egyetem kutatói szerint van értelme annak, hogy korral érik a bölcsesség.

Az idősebb emberek megfontoltabb döntéseket hoznak, mint a túlságosan ösztönösen cselekvő fiatalok – derült ki egy tanulmányból, amely szerint a bölcsesség valóban a korral együtt érik az emberben.

A Texasi Egyetem szakemberei egy vizsgálat során egyetemista korú fiatalokat, valamint 60 és 80 éves kor közötti időseket állítottak valós döntéshozatali helyzetek elé. A szakemberek megállapították, hogy amíg a fiatalok az azonnali jutalommal járó, addig az idősebbek a hosszú távú hasznot hozó döntések meghozatalában jeleskednek jobban.

Korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy az emberek döntéshozatali képessége a kor előrehaladtával hanyatlásnak indul, a mostani vizsgálat során azonban a résztvevőknek egyszerre csak egy döntésre kellett koncentrálniuk.

“Eredményeink szerint az idősebbek jobban fel tudják mérni, hogy a rendelkezésükre álló választási lehetőségek közül melyiknek milyen azonnali és későbbi előnyei vannak ” – mondta a tanulmányt vezető Darrell Worthy. “A fiatalabb felnőttek csak az azonnali hasznot hozó döntések mérlegelésekor teljesítettek jobban.

A kutatók véleménye szerint a különbség oka, hogy a fiatalabbak az agy úgynevezett ventrális striatum elnevezésű területét használják, amely a jutalmazással van összefüggésben. Mivel a kor előrehaladtával ez az agyterület hanyatlásnak indul, ezért az idősebb emberek arra kényszerülnek, hogy a racionális és megfontolt döntésekért felelős frontális agykérgük használatával ellensúlyozzák ezt a hátrányt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik