Tudomány

A felnőtteknek is nőhet az agyuk

Administrator
Administrator

2011. 04. 05. 14:43

Már néhány napos, összesen kevesebb mint kétórás tanulás után jelentősen növekedhet felnőtteknél is a gyakorlással érintett agyterületen a szürkeállomány térfogata és sűrűsége.
Korábban a témában:

Az amerikai kutatásban részt vevő felnőtteket rövid, intenzív tréningnek vetették alá, amelyben színek új elnevezését kellett megtanulniuk.

Veronica Kwok és kutatócsoportja abból a már ismert tapasztalatból indult ki, hogy a felnőtt agy szürkeállománya többhetes vagy hónapos tanulás hatására növekedhet.

Kidolgoztak egy tanulási módszert, amely azon alapult, ahogyan a gyerekek új szavakat jegyeznek meg. A kék és zöld színek négy, egymáshoz hasonló árnyalatát értelmetlennek látszó névvel nevezték el.

A kísérletbe bevont tizenkilenc felnőtt 3 nap alatt ötször gyakorolhatta a nevek és színárnyalatok párosát, összesen 1 óra 48 percen át.

A részt vevő önkéntesek agyáról MRI-felvételt készítettek a kutatók a tréning előtt és az után is. Megállapították, hogy az agy szürkeállományának színlátással és -észleléssel összefüggő területei észrevehetően növekedtek a tanulási folyamat végére.

A kutatók ezek alapján úgy vélik, hogy a felnőttek agya sokkal nagyobb mértékben és jóval gyorsabban képes a változásra, mint azt eddig feltételezték.

AJÁNLOTT LINKEK:

A tanulmány kivonata (PNAS)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.