A magyar irredentizmus – az egykor birtokolt területek visszaszerzésének igénye – egyidős a trianoni békediktátummal. Elemi erővel jelent meg a magyar társadalom minden szintjén, ám kultusszá a két világháború között a politika „segítségével” vált. Maga a megnevezés azt jelenti, hogy megváltatlan, az olasz irredento szóból származik. Lényege az egykor ténylegesen vagy a nemzeti hagyomány szerint saját birtokot képező, de jelenleg idegen uralom alatt álló – „megváltatlan” – terület visszaszerzése. A XIX. századtól számos európai országban működtek irredenta mozgalmak, közös vonásokkal.
Erősen kötődtek a nacionalizmushoz, igényeik igazolására az etnikai elvre hivatkoztak, de területi követeléseik messze túlnyúltak a nemzetiségi határokon. Az irredenta mozgalmak nem válogattak az eszközökben, céljaik megvalósításához diplomáciai, propagandisztikus, terrorista és katonai megoldás is szóba jöhetett – magyarázza az fn.hu-nak Zeidler Miklós történész, az ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének oktatója.
Azonnali válasz
Az olasz Italia irredenta például az egykori Római Birodalom feltámasztásáért küzdött, a România Mare eszméje a románság egyesítését hirdette, ami Magyarországgal szemben a Tisza vonalán meghúzott határban öltött volna testet. A szétszakított, önálló államiságától megfosztott Lengyelországban a Polonia irredenta jelölte ki az újra függetlenné váló állam határait. Ezek a mozgalmak később mind a nemzeti hagyomány, mitológia részévé váltak. A magyar irredentizmus középpontjában a történelmi Magyarország állt, vagy a leggyakoribb megnevezésekkel „Nagy-Magyarország”, „Szent István-i birodalom”, „Szent Korona országai”, „Árpádok országa”, „Hungária” visszaállítása állt.
Virágokból kirakott Nagy-Magyarország a budapesti Szabadság téren. Fotó: MTI
Fontos különbség volt a magyar és más európai irredenta kultuszok között, hogy míg előbbiek évszázados igényeket fogalmaztak meg, a célok és a hivatkozási alap is gyakran a múlt ködébe veszett, addig Magyarországon egy azonnali válasz volt az ország megcsonkítására. Gyors terjedését elősegítette, hogy számos, már egyébként is erős közösségi identitáshoz kapcsolódott, s hívószavai – mint például a nemzet újraegyesítése, a magyar egyházak és híveik felszabadítása, a nyugati civilizáció fontos bástyájának visszavétele, a helyi közösségek régi életviszonyainak helyreállítása vagy a családok újraegyesítése – tömegeket szólítottak meg.
A magyar irredenta kultusz több, már létező történelmi és vallási kultuszhoz is kapcsolódott. Szent István egykori birodalma lett az előkép, párhuzamot állított fel Krisztus szenvedései és a „keresztre feszített Magyarország” között. A török elleni önvédelmi háborúkra emlékezve hazánkat ismét a nyugati civilizáció védőbástyájaként értelmezte, de sok hasonlóságot alakított ki a honfoglalással és az 1848-49-es szabadságharccal is.
kultusz
A kultusz valamely eszmét, ideált, személyt megidéző, dicsőítő rítusok, ceremóniák összessége, gyakorlása fontos szerepet játszik a közösség kohéziójának fenntartásában, erősítésében. A kultusz gyakorlásától való távolmaradás a közösség iránti hűtlenséget jelentheti. A kultusz működtetése, irányítása, felügyelete speciális intézmények hatáskörébe kerül, a gyakorlásában való részvétel ellenőrzését szakszerű (hatalmi) apparátus végzi.
„Nem, nem, soha!”
Az Osztrák-Magyar Monarchia 1918-as kapitulációja után a szomszédos országok azonnal megindultak, hogy a nekik ígért, vagy az általuk bekebelezni kívánt magyar területeket birtokba vegyék. Igyekeztek minél nagyobb területet elfoglalni, hogy a később összeülő békekonferenciát már kész tények elé állíthassák. Míg ekkor a külpolitika orientációja még folyamatosan változott, minden bizonytalan volt, a társadalom a propaganda erejével azonnal megkezdte az ellenállást. Sorra alakultak a hazafias társadalmi szervezetek 1918-19 között, létrehozták az Országos Propaganda Bizottságot és hamarosan – jellemzően pályázatok eredményeként – felbukkantak az irredenta jelszavak.
A trianoni szerződés aláírásakor, 1920-ban a magyarlakta területeken már sokfelé ismerték és idézték: „Nem, nem soha!”, „Így volt, így lesz!”, „Mindent vissza!”, „Igazságot Magyarországnak!”, „Csonka-Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország”, „Hiszek egy Istenben,/Hiszek egy Hazában,/Hiszek egy isteni örök igazságban,/Hiszek Magyarország feltámadásában./Ámen”. Megjelentek a Trianonra emlékező köztéri szobrok is, a legjelentősebb az úgynevezett irredenta szoborcsoport volt a budapesti Szabadság téren már 1921-ben.
Az irredenta szoborcsoport alakjai és a virágokból kirakott Nagy-Magyarország, körülötte ugyancsak virágokból a Magyar Hiszekegy. Forrás: www.szoborlap.hu/Ády
Tiltva, de elnézve
A békeszerződés magyar ratifikálása után azonban, 1921 nyarán a kormány feloszlatta, illetve szoros felügyelet alá helyezte az irredenta szervezeteket, megszűntek a megemlékezések, az irredenta kultusz passzivitásba szorult. Érthető lépés volt, hiszen Magyarországnak be kellett illeszkednie az új Európába, amit nem tehetett úgy, hogy otthon épp az új világrendet létrehozó békerendszer ellen tüntetnek. Ki kellett törni az elszigeteltségből, új szövetségeseket kellett keresni – olyanokat, akik támogatják majd a határok kiigazítását.
Egyelőre azonban itthon nyugalomra volt szükség, látszólagos beletörődésre. Bár 1927-ig a látványos köztéri megemlékezések, szoboravatások elmaradtak, de meghatározó szerepet játszó közéleti és társadalmi intézmények – például a közoktatás, a sajtó, a hadsereg, az egyházak – továbbra is nyíltan bírálták a békeszerződést és működtették, életben tartották az irredentizmust – jegyzi meg Zeidler Miklós.
„…Magyarország Európa közepén, a vele szemben tanusitott igazságtalan bánásmód dacára, a béke, a rend és a konszolidáció biztos tényezője, mely minden nyugtalanság szitását saját elhatározásából akadályozza meg. Magyarország az irredentizmusnak még a látszatát is kerülni akarja, hogy tarthatatlanná váljék minden ilyirányu vádaskodás, mely ürügyet szolgáltathatna egyes szomszédaink között Magyarország ellen megkötött szövetségi szerződések megindokolására. …” – idézte a belügyminiszter közleményét 1921-ben az MTI.
Teljes erővel
Az irredentizmus kultusza 1927-tól kapott újból erőre, amikor Bethlen István miniszterelnök – az áprilisban megkötött olasz–magyar barátsági szerződésre támaszkodva – meghirdette „aktív külpolitikáját”. Ekkor indította nagyméretű sajtókampányát a trianoni béke igazságtalansága ellen felszólaló Rothermere lord is Nagy-Britanniában. A történész szerint az 1927 és 1938 közötti időszakot nevezhetjük az irredenta kultusz teljes kibontakozásának, ami később, a sikeres revíziós lépéseket követően a visszacsatolt területeken is intenzíven megjelent és a bevonulások alkalmával új elemekkel gazdagodott. A külpolitika 1927-től határozottan törekedett a revízióra, tiltakozásának immár nyomatékosan, a nemzetközi porondon is hangot adott.
Itthon az irredenta kultusz ismét birtokba vette a köztereket, a revíziós eszme az élet minden területére rányomta bélyegét. A tananyag része lett, érettségi tételek, dolgozatok témája lett, rendszeresen szerveztek nagygyűléseket, és áthatotta az állami, katonai és egyház ünnepeket is. Az irredentizmus eszméjének hirdetésére a legalkalmasabbak a Hősök emlékünnepe (május utolsó vasárnapja), Trianon évfordulója (június első vasárnapja), Szent István-nap (augusztus 20.) és a Horthy személyéhez kapcsolódó évfordulók – születésnapja (június 18. ), 1919-es budapesti bevonulása (november 16.) és névnapja (december 6.) – voltak.
Halottak napja a Kerepesi temetőben, az irredenta emlékműnél:
A revízió a hétköznapokban is állandó téma volt, megjelent a szépirodalomban, sajtóban, a színházban és a zenében. A fővárosban sorra emelték a köztéri szobrokat, míg vidéken inkább az országzászló-állítás és az I. világháborús hősi emlékművek terjedtek. Kereskedelmi „védjeggyé” vált – a legkülönfélébb tárgyakra, gyufásdoboztól a ceruzán és a társasjátékon keresztül a szódás szifonig nyomtak irredenta témájú képeket vagy jelmondatokat és divatba jött a magyaros ruha – sorolja Zeidler Miklós. Egy katolikus pap még a hagyományos köszönést is átértelmezte: a „Feltámadást!” köszöntésre „Adj Isten” lett volna a felelet.
harmadnapra mindig feltámadt…
„… az irredenta köszönés az ünnepek és hétköznapok irredentája, tehát a leghatalmasabb és gyakorlati irredenta” […] „a magyar irredenta, revíziós köszönés tüze világítani fog a sötét magyar éjszakában a revízió az »Igazság«, a »Feltámadás« eljövetele napjáig” — Várady Zoltán katolikus pap, 1938.
„Mi magyarok vagyunk a földgömb legszomorúbb népe, mert kigúnyolták, megostorozták és keresztrefeszítették mindazt, ami nekünk szent volt. A zsoldosok pedig kockát vetettek őseink öröksége felett. A múltban többször is eltemették nemzetünket, de harmadnapra megint feltámadt …” – fogalmazott Herczeg Ferenc, a Magyar Revíziós Liga elnöke a Magyar Fájdalom szobrának avatásán a budapesti Szabadság téren.
Hitler tér
A Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1928-as határozata szerint a közterek elnevezésénél „elsősorban a helyi, földrajzi és történeti vonatkozásokat, továbbá az elszakított országrészek jóhangzású helység- és egyéb neveit kell figyelembe venni”. És így is jártak el Zugló rendezésénél és a budai hegyvidék beépülése során. Sorra utcát vagy teret neveztek el a revízió élharcosairól is, érdemes néhányat elhelyezni a mai térképen: Horthy Miklós út — 1920 (ma: Bartók Béla út), Gróf Apponyi Albert tér — 1921 (ma: Ferenciek tere), Gróf Teleki Pál utca — 1941 (ma: Október 6. utca). De voltak külföldiek is, akik előmozdították a revíziót: Rothermere utca — 1937 (ma: Balaton utca), Mussolini tér — 1936 (ma: Oktogon), Hitler tér — 1938 (ma: Kodály körönd).
A második világháború befejezése, 1945 után a revíziós hangok elcsitultak a vesztes országban, de voltak még remények: egy román fennhatóság alatt álló szűk területsáv visszaszerzését a magyar kormány még 1946-ban is napirenden tartotta. A párizsi béke aláírását követően aztán háttérbe szorultak a magyar területi igények, a kommunizmus évtizedeiben pedig az irredenta kultusz tabuvá, sőt egyenesen büntetendővé vált. A rendszerváltás után a közbeszédben ismét megjelent Trianon igazságtalansága, és rövidesen újjáéledt az irredenta kultusz is. Ám ennek elemzése ma még nem a történész feladata.
