Élet-Stílus

Nagy bulinak ígérkezik a Múzeumok Éjszakája

Túrós csuszát ehetünk Óbudán, színházi jelmezbe bújhatunk, kalandtúrát tehetünk a kriptában, átélhetjük Budapest ostromát, de megismerkedhetünk az Árpád-kori bunyózással is. Lesz egyéjszakás tárlat, sok-sok zene és tánc, és egy vadonatúj múzeum is megnyílik a budapesti Múzeumok Éjszakáján, pénteken.

Az idén – a korábbi évektől eltérően – rendhagyó módon egy hét eltéréssel rendezik meg a vidéki és a fővárosi Múzeumok Éjszakáját. Múlt szombaton voltak a vidéki, most pénteken, június 24-én pedig a budapesti programok várják az érdeklődőket.

Színház, cirkusz, divatshow

Zsonglőrködéssel, színházi divatbemutatóval, a HOPPart Társulattal és a Könnyű Esti Sértés zenekarral várják a látogatókat pénteken a Bajor Gizi Színészmúzeumban, ahol a múzeumok éjszakája programjai már délután elkezdődnek. A zsonglőrtányér, labda, buzogány, karika, virágbot, diaboló és lebegőpálca használata is kipróbálható, de a vállalkozó kedvűek felpróbálhatnak különböző színházi jelmezeket is.

Az este folyamán Gyarmathy Ágnes dívái és hódolóik címmel színházi divatbemutatót és kamara-kiállítást is láthatnak az érdeklődők. Gyarmathy Ágnes Munkácsy-díjas díszlet- és jelmeztervező pályája során több száz színházi előadás több ezer jelmezét és számos film kosztümjeit álmodta meg, többek között a Szabó István rendezte Oscar-díjas játékfilm, a Mephisto jelmezeit is. Az est során az utóbbi évek munkáiból láthatnak válogatást az érdeklődők.

Egy másik divatbemutató is várja az éjszakázókat: a Nemzeti Galériában a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem végzős textiltervező hallgatóinak divatshowját tekinthetik meg este 8-kor és 11-kor. 16 kezdő divattervező 80 öltözékkel lép a nyilvánosság elé.

divatbemutató tavaly a MoMén. Fotó: Mohai Balázs / MTI

Divatbemutató tavaly a MoMén. Fotó: Mohai Balázs / MTI

A Nemzeti Galéria főbejárata előtti Savoyai-teraszon a Kerekes Band lemezbemutató koncertjét, majd Tabáni István és a Máté Péter zenekar előadását hallgathatják a látogatók. Kék rapszódia címmel lesz látható a Budapest Táncszínház Gershwin zeneművére írt, a férfi-nő kapcsolat sokszínűségéről szóló előadása. Az estét a Tius Norma együttes zárja, koncertjük címe stílusosan: Az éjszaka hangjai a város felett.

Óbuda: túrós csusza és kriptatúra

Divat a magyar?! egykor és ma – ezzel a címmel látható egyéjszakás divattörténeti tárlat az önálló magyar divattervezés 19. századi kezdeti szárnypróbálgatásaitól egészen a mai magyaros darabokig a Kiscelli Múzeumban. Emellett 19. századi háromdimenziós fényképekkel, a kriptában zseblámpás kalandtúrával és laterna magica vetítéssel kápráztatja el a közönséget a múzeum, ahol Edison fonográfja is megszólal.

Jegyek

A Múzeumok Éjszakájára belépőjegyeket a résztvevő múzeumok mellett a BKV jegypénztáraiban is meg lehet vásárolni. A felnőtt jegy ára 1400, a gyermekjegyé 600 forint.

Főzőshow, interaktív tárlatvezetés is lesz, valamint este 9-től a Budapest Bár ad koncertet az Zichy-kastélyban lévő Óbudai Múzeumban, ahol megelevenedik a távoli és a közeli múlt. Mint arról már az fn.hu is beszámolt: a márciusban nyílt gasztrotörténeti kiállítás az egykori óbudai vendéglátás aranykorát, a régi kisvendéglők „macskaköves, kockás abroszos” hangulatát idézi meg. Este 6 órakor Bede Róbert, a TV Paprika főszakácsa különleges óbudai túrós csuszát készít.

Harcosok klubja(i)

Korhű ruhákba öltözött tárlatvezetők kalauzolják az érdeklődőket a Sziklakórházban, ahol sok egyéb közt kiállításokon, előadásokon, fegyverbemutatókon keresztül pillanthatnak be a látogatók a második világháború és az 1956-os forradalom eseményeibe. A múzeum katonai hagyományőrzőkkel közösen nagyszabású szabadtéri hadijátékra is készül, a nézők átélhetik Budapest ostromát, részt vehetnek a korabeli sebesült-ellátásban, megismerkedhetnek a kor fegyvereivel. A Sziklakórház két napig, június 24-én tíztől éjfélig, 25-én tíztől tízig tart nyitva. Mindkét napon nosztalgia ajándékbolttal és retró büfével készülnek.

Fotó: koszticsák Szilárd / MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A Hadtörténeti Múzeumban este 6 órától éjjel 2-ig tart a múzeumok éjszakája. A hagyományőrző csapatok az adott korszakra jellemző viseletben, védőfelszerelésekben vonulnak fel és közben megmutatják azt is, hogyan használták a korabeli fegyvereket. Külön bemutatók foglalkoznak a katonai közelharccal, a múzeum azt ígéri, a látogatók megismerhetik ennek a harcászatnak a fejlődéstörténetét az Árpád-kortól egészen napjainkig. „Az első ezer főt, aki nálunk vásárolja meg a jegyét, egy hamisítatlan katonai gulyáságyúban készült meleg étellel vendégeljük meg” – közölte az intézmény.

Új múzeum is nyílik

Korabeli kamerákkal, televíziókkal, lemezjátszókkal és stúdióbelsőkkel, összességében sok száz híradástechnikai berendezéssel nyitja meg kapuit pénteken, a múzeumok éjszakáján a Magyar Rádió épületében az egységes közmédia első közös kiállítóhelye, a Rádió- és Televíziótörténeti Múzeum. A Pollack Mihály téren megnyíló tárlat átfogó képet kíván adni a hazai tömegkommunikáció, műsorszolgáltatás történetéről és a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, a Magyar Távirati Iroda, valamint a Duna Televízió technikai emlékeit felvonultatva bemutatja, miként készültek és jutottak el a nézőkhöz a műsorok.

A Magyar Rádió alapításának 80. évfordulóján, 2005-ben nyílt egy kisebb kiállítás, amely továbbfejlesztve és kiegészítve egy jelentős televízió-történeti anyaggal, valamint egy-egy kisebb MTI-s és Duna televíziós sarokkal az új múzeum alapját képezi.

A bemutatott elektromos és mechanikus gramofonok, lemezjátszók, szalagos magnók, és más készülékek az 1900-as évektől napjainkig nyújtanak áttekintést a rádiózás és televíziózás műszaki világáról. A szekrény méretű zenegéptől a Sokol és Videoton rádiókig, a fémlemezektől a kazettás magnókig a kiállítás anyagában jól nyomon követhető a XX. század technikai fejlődése. Egy monitoron látható például az első emberi arc, amely 1953-ban a magyar éterben megjelent, és az a gép, amely 56 évvel ezelőtt közvetítette a kísérleti műsort. A múltidézést a múzeumban meghallgatható archív felvételek és sajtódokumentumok teszik teljessé.

Liszt-év, dj-k és egy herceg

A budavári Erdődy-palota erkélyéről toronyzene szól majd délután 5 órától a Bartók Konzervatórium Rézfúvós Kvintettje előadásában. A Zenetörténeti Múzeum péntek délutántól Liszt Ferenc és az opera című programjával, tárlatvezetésekkel és hangversenyekkel várja a látogatókat. A Zeneakadémián közvetlenül éjfél előtt Liszt és Erkel kamaraművei hallhatók, éjféltől pedig a Haydn Teremben és előtte, a Hatvani-kertben táncházban vigadhatnak a vendégek. Az esti tárlatvezetés során pedig megszólaltatják Liszt fennmaradt hangszereit.

Fotó: Mohai Balázs / MTI

Fotó: Mohai Balázs / MTI

A Magyar Nemzeti Múzeumban is Liszté lesz a főszerep, de mellette Chopin zenéjével és a reneszánsz muzsikával is megismerkedhetünk. A rendhagyó tárlatvezetések mellett egy valódi herceg éjféli koncertje várja a múzeumok éjszakáján a látogatókat. A Mexikóban született, osztrák-magyar származású – képzőművészként, sportolóként és zenészként egyaránt ismert – Hubertus von Hohenlohe herceg Pop City Trash című fotókiállítását mutatja be a közönségnek, majd unplugged koncertet ad, amelyre egy meglepetés vendég is várható.

A Műcsarnok éjjel kettő óráig tart nyitva, a dj-k, koncertek és színházi előadás várja az érdeklődőket. Este kilenc órától Tóth Viktor szaxofonművész zenéjére lehet bejárni a kiállítótereket, míg a teraszon a progresszív elektronikus zenét játszó Freak Circus kéttagú dj-formáció lép fel, majd tíz órától a Sc.Art együttes multimédia koncertjét hallhatják a látogatók Zene égitestek és a világűr hangjaiból címmel. A formációt a KFT-ből ismert Márton András, II. Lengyelfi Miklós és ifjabb Kurtág György alapította. Saját hangképeik mellett felhasználják az űrszondák által készített hangfelvételeket is. A látványról a Kiégő Izzók vizuális csoport gondoskodik. Ezután Sáry László zeneszerző Öt tétel a Tánczene sorozatból című művével kísérletezik a Forte Társulat este tizenegy órától, majd fél tizenkettőtől a Tóth Viktor Tercett ad koncertet.

További programok és részletek a Múzeumok Éjszakája honlapján!

A BKV és a MÁV is készül

Hagyomány, hogy a Múzeumok Éjszakájából a BKV is kiveszi a részét. Idén egy különleges, meglepetés-kiállítással, nosztalgiavillamossal, valamint, múzeumbusz különjáratokkal várják a kultúrára éhes, szórakozni vágyó utasokat.

Nosztalgiavillamos:
A nosztalgiavillamosok a Ferencvárosi kocsiszínből indulnak 16.45-kor, és a Mester utca – Haller utca – Nagyvárad tér – Orczy tér – Blaha Lujza tér – nagykörút – Széll Kálmán tér – Szent János kórház – Széll Kálmán tér – Szent Gellért tér – Szabadság híd – kiskörút útvonalon 18 előtt nem sokkal érkeznek a Deák Ferenc térre. Innen várhatóan éjfélkor indulnak vissza a kiskörút – Szent Gellért tér – Széll Kálmán tér – Margit híd – Jászai Mari tér – pesti Duna-part – Haller utca – Mester utca útvonalon, s előreláthatóan éjjel 1 óra előtt néhány perccel érkeznek a Ferencvárosi kocsiszínbe. A járműveken 400 forintért lehet utazni, felszállni az odaúton csak Ferencváros vasútállomás megállóhelyen lehet, majd a Szent János kórház és a Deák Ferenc tér között minden érintett megállóban.

Múzeumbuszok:
– 1-es számú, Észak-Pesti Múzeumbusz körjárat a Nyugati pályaudvartól indul, és oda is ér vissza
– 2-es számú, Budai Múzeumbusz körjárat induló és érkező végállomása a Deák Ferenc tér
– 3-as számú, Dél-Pesti Múzeumbusz népligeti indulású és érkezésű
– 4-es számú, Ludwig Múzeumbusz körjárat a Ludwig Múzeumtól indul, s oda érkezik
– 5-ös számú, Óbudai Múzeumbusz körjárat Nyugati pályaudvari indulású és érkezésű.

A rendezvényen történő részvételre feljogosító karszalag birtokában mind a 18 és hajnali 2.30 óra között közlekedő Múzeumbuszok, mind a BKV összes nappali és éjszakai járata szombaton 16 órától vasárnap hajnali 5 óráig díjmentesen igénybe vehetők. A buszok útvonaláról, a plusz járatokról a BKV honlapján tájékozódhatnak az utazni vágyók.

A vasúton féláron utazhatunk

A MÁV-START Zrt. 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi állomásról azoknak az utasainak, akik a Budapest-Keleti, Nyugati és Déli pályaudvarokra azért utaznak, hogy a Múzeumok Éjszakáján részt vegyenek.

A kedvezményes árú, alkalmi menettérti jegy legkorábban a rendezvény első napján, június 24-én vehető igénybe és a visszautazást a rendezvényt követő napon, június 25-én kell megejteni. A félárú jegy mellett a visszautazáskor fel kell mutatni a Múzeumok Éjszakája belépőjeként szolgáló karszalagját a kalauznak, csak így érvényes a kedvezmény. Bővebb információt itt olvashatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik