Az idő jobbra fordultával indul meg a játszótérszezon, jóllehet igazából sosem fejeződött be – ki ne látott volna kötözött sonkaként felöltöztetett kisdedet kétségbeesett/apatikus szülővel egyes-egyedül a kihalt játszótéri pusztaságban a februári fagyban-ködben, mert miközben minden élő organizmus betokozódik, téli álmot alszik, áttelel, megfagyott, gyermekünk kierőszakolt magának még egy biciklizést, labdázást.
De ezen elvetemült és extrém példákon túl a jobb idővel minden gyerek csúszdára, hintára vágyik. Ekkor indul be a játszóterezés, ami szülőnek-gyereknek minden egyes alkalommal újabb élményt jelent.
A gyerek természetesen megismerkedik a játékszerekkel, a szülő pedig felméri a terepet, merre vannak a tíz év körüli rettegett rossz fiúk, van-e a placcon ugyanilyen idős lánygyerek (szükség esetén kéretlenül is foglalkozik csemeténkkel), hol vannak az egy év körüli kicsik (nehogy utódunk kuglibábu gyanánt felöklelje őket), a homokozóban mi a helyzet (csendesen dolgozgató mintagyerekek vagy homokot szóró, rohangáló kis ördögök uralják-e), hányféle hinta van, van-e könnyen elérhető, de veszélyes magasságokba vezető kötélépítmény, haladóknak kifejlesztett csúszda.
A gyerekek csakhamar belefeledkeznek a dolgukba, játszanak, futnak, rácsodálkoznak a többiekre, kommunikálnak, az ügyesebbek ételt kunyerálnak (vagy a kutyáktól ismert könyörgős módszerrel, vagy artikulálatlan üvöltéssel fenyegetőzve közeledve), lökdösődnek, sírnak, keresnek minket, a nagy és megingathatatlan tekintélyű apát – aki ilyenkor szereti kicsit kihúzni magát, olykor alig színpadiasan magyarázni, fejet simogatni.
A szülők pedig felveszik szerepeiket. Az anyák mint a madarak az elektromos vezetékeken, egymás mellé sodródnak a homokozónál/padokon/bárhol, és beszélnek, bármiről, hosszan. Az apák magányosabb farkasok, a gyerekek kapcsán viszont érdekes módon ők is rengeteget beszélnek egymással.
Fura társadalmi tér a játszótér, kicsit olyan, mint egy kórház – akaratod ellenére olyanokkal sodródsz össze egy térbe, huzamosabb ideig, akikkel valószínűleg sosem találkoznál. Sok érdekes találkozásra nyílik mód túlvédő avagy a gyerek akaratával szélmalomharcot vívó nagymamákkal, „ki kezdte a verekedést?”-típusú rövid párbeszédek anyukákkal, és az is izgalmas, hogy mennyi módon lehet a gyerekekhez viszonyulni (amiben sokszor azt látjuk meg, a másik mennyire jobban csinálja).
És persze lehet hintázni, csúszdázni, homokozni, helyekre felmászni, mert azért a szülők azt is tudják élvezni nagyon.
