Élet-Stílus

Szolitilalom tiniknek?

Európában már több ország megtiltotta, Magyarországon még nem dőlt el, hogy tilos lesz-e a mesterséges barnulás.

Azután, hogy Nagy-Britanniában egy alig 17 éves lánynál, aki 12 évig rendszeresen szoláriumozott, bőrrákot diagnosztizáltak, ismét fellángolt a vita arról, meg kellene-e tiltani a fiatalkorúaknak a mesterséges barnulást. Franciaországban, Spanyolországban, Németországban és Svédországban már évek óta tiltják a 18 éven aluliaknak a szoláriumozást, Magyarországon viszont egyelőre még nem dőlt el a dolog: az Egészségügyért Felelős Államtitkárság szakértői vélemények begyűjtése után dönt – számolt be a Nők Lapja Café.

A szakértők szerint azt nem lehet kimondani, hogy a melanoma, vagy a daganatos bőrelváltozások közvetlen oka a szolárium, noha tény, hogy az utóbbi időben egyre több ilyen esetet diagnosztizálnak, már egyre fiatalabbaknál is. A problémát valójában az jelenti, hogy csak kevesen veszik komolyan az UV sugárzással kapcsolatos figyelmeztetéseket – mondta el dr. Asbót Júlia, bőrgyógyász, aki hozzátette, a szülői felelősségnek nagyobb szerepe van, mint a tiltásnak.

A szakértő figyelmeztetett: a fiatalok bőre sokkal érzékenyebb, ráadásul minél korábban begyűjtik a káros UV sugárzásmennyiséget, annál hamarabb kimerül a bőr hibajavító képessége, ezért veszélyes a túlzásba vitt szoláriumozás.

AJÁNLOTT LINKEK:

Megtiltják-e a szoláriumozást a magyar tiniknek? (nlcafe.hu)
A szoláriumhasználat alapszabályai (blush.hu)
Veszélyes divat a szoláriumozás – komolyabban kellene venni az intelmeket (tudatosvasarlo.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik