Élet-Stílus

Csertői Aurél a Győri ETO új vezetőedzője

admin
admin

2011. 03. 07. 10:43

Csertői Aurél lett a Győri ETO labdarúgócsapatának új vezetőedzője - jelentette be a klub.

Elődjével, Pintér Attilával vasárnap közös megegyezéssel bontottak szerződést. A Győri ETO szombaton 1-0-ra kikapott a vendég Vasas-Hídtól, ezzel a 18. forduló után 23 ponttal a tizedik helyen áll az NB I-ben. Nehéz volt a meghozni a döntést, hiszen Pintér Attila személyében egy korrekt, őszinte, egyenes embert ismertünk meg – fogalmazott Klement Tibor, a Győri ETO FC ügyvezetője.

Tavaly nyáron négy fordulót meneteltünk az Európa Ligában, utána azonban megromlott az az alkotói légkör a csapat és a vezetőedző között, ami az első évet jellemezte. Az is igaz, hogy a bronzérmes együttesünkből távozott a góllövő és a játékmester, és nem sikerült őket megfelelően pótolni. Ennek ellenére úgy gondoltuk, hogy egy jó téli felkészüléssel elérhetjük a céljainkat, a nemzetközi kupaszereplés kiharcolását, de azóta kiestünk a Magyar Kupából és a bajnoki dobogós reményeink is inkább csak matematikailag léteznek. Ebben a helyzetben az edzőváltás mellett döntöttünk.”

Hozzátette: olyan embert kerestek, aki közönségvonzó futballt tud teremteni Győrben, és érzelmileg is kötődik a klubhoz. “Az embernek vannak álmai, ezek közé tartozik, hogy annál a klubnál dolgozhasson edzőként, ahol korábban futballozott. Így vagyok én is az ETO-val – mondta Csertői Aurél. – Bízom benne, hogy ez a játékoskeret többre képes, mint amit a jelenlegi bajnoki helyezése mutat. A legfontosabb az eredmény, hiszen győzelmi kényszer van rajtunk, de emellett az ETO-val szeretnénk támadóbb szellemű játékot megvalósítani. A sajátos stílus kialakítása egy hosszabb távú szakmai feladat lesz.”

Csertői korábban, 1990 és 1995 között a győriek játékosa volt, míg a 2002/03-as idényben az azóta elhunyt Varga Zoltán szakmai igazgató segítőjeként tevékenykedett. Az új vezetőedző ebben a szezonban a Szombathelyi Haladás alkalmazásában is állt, onnan október 16-án távozott.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.