Szinte az egész találkozón emberhátrányban futballozva egygólos győzelmet aratott a Real Madrid az Espanyol vendégeként a Primera División 23. fordulójának zárómérkőzésén, így öt pontra csökkentette hátrányát a címvédő Barcelonával szemben.
A 2. percben úgy tűnt, a mérkőzés sorsát befolyásoló eseménynek lehet szemtanúja a barcelonai Olimpiai Stadiont megtöltő mintegy 41 ezer néző. A kiugró Callejon és Iker Casillas ütközött, a csekély kontaktus ellenére a támadó középpályás nagyot esett (Callejon amúgy a liga legtöbbet „faragott” játékosa: 74 szabálytalanságot követtek el vele szemben, C.Ronaldo 58-nál, Messi 32-nél jár), s mivel a kapus utolsó emberként állta útját, mehetett zuhanyozni. Mourinho lépett: Di María le, Adán be.
Az emberhátrány azonban felpaprikázta a vendégeket, a 12. percben Marcelo járt közel a gólhoz (lövése megpattant Amaton, s a lécet érintve vágódott ki), 12 perccel később pedig már gólt ünnepelt a brazil. Özil volt szemfüles, a megszerzett labdát Ronaldóhoz továbbította, aki a még jobb helyzetben lévő dél-amerikai elé tálalt: Marcelo pedig nem hibázott.
A folytatásban Adebayor lövését parádésan védte Kameni, majd a félidő hajrájában ismét a togói támadó következett, átemelt a kameruni kapuson, de a labda nem akart bemenni a kapuba – a lécről pattant tovább. Térfélcsere után visszaszorult a fővárosi csapat, de így is több helyzete adódott.
Kameni Ronaldo szabadrúgásánál, illetve Adebayor két helyzeténél is a helyén volt, míg a másik oldalon Verdu passza után Callejon lőhetett tisztán, de csúnyán mellé trafált.
Primera División, 23. forduló:
Espanyol-Real Madrid 0-1 (0-1)
Cornellà-El Prat, 40 240 néző. Vezette: Lahoz
Gól: Marcelo (24.)
Kiállítva: Casillas (2.)
Espanyol: Kameni – Chica (Rui Fonte, 80.), Amat, Galán, Javi López – Baena, Javi Márquez – Luis García (Dátolo, 57.), Verdú, Callejón – Sergio García (Álvaro, 66.).
Real Madrid: Casillas – Arbeloa, Pepe, Carvalho, Marcelo – Khedira, Xabi Alonso – Di María (Adán, 3.), Özil (Lass, 77.), Cristiano Ronaldo – Adebayor (Sergio Ramos, 82.).
Az élcsoport:
1. Barcelona 62 (71-12), 2. Real Madrid 57 (53-19), 3. Valencia 47 (38-25), 4. Villarreal 45 (41-23), 5. Bilbao 38 (37-31), 6. Espanyol 37 (30-31), 7. Getafe 31 (35-37), 8. Sevilla 31 (35-38), 9. Real Sociedad 31 (34-37)
