Élet-Stílus

A Wolfsburg menesztette McClarent

Az angol szakvezető nyáron érkezett Németországba, alig élte túl az őszt. A 2009-es bajnokcsapat szétesett, legjobbját, Edin Dzekót eladta, s a 12. helyen pironkodik.

A csapat gyenge szereplése miatt hétfőn azonnali hatállyal menesztette Steve McClaren vezetőedzőt a Bundesligában szereplő VfL Wolfsburg vezetősége. A korábbi angol szövetségi kapitány helyét az eddigi másodedző, az 1990-es világbajnok Pierre Littbarski veszi át az együttesnél.

A 2009-ben bajnokságot nyert „farkasok” a Bundesliga jelenlegi idényében csak a 12. helyen szégyenkeznek, decemberben már felmerült az angol kirúgása, akkor még megmenekült. A vezetőknél a szombati, Hannover otthonában elszenvedett vereség volt az utolsó csepp a pohárban.

McClaren májusban érkezett a merész terveket szövögető Wolfsburghoz, s a VfL elszántságát növelte, hogy a Juventustól elcsábított brazil Diegóval tovább erősödött a több klasszis védőt (Kjaer, Friedrich) is megszerző csapat. Az ősszel is felemásan teljesítő gárda ugyanakkor a többi „későn ébredő” nagytól (Bayern, Hamburg) eltérően nem tudott úgy-ahogy felzárkózni az élmezőnyre, sőt, már csak egy pont választja el a kiesési zónától.
„A VfL Wolfsburg felmentette a munkavégzés alól Steve McClarent, akinek a helyét Pierre Littbarski veszi át” – állt a német klub szűkszavú közleményében.

Az egykor Sir Alex Ferguson segítőjeként működő McClaren a Middlesbrough együttesénél lett vezetőedző, s csapatát 2006-ban az UEFA-kupa döntőjéig vezényelte. Nem sokkal később az angol szövetség őt bízta meg a kapitányi poszttal, azonban 2007 novemberében menesztették azok után, hogy a válogatott nem tudta kivívni a továbbjutást a 2008-as Eb-re.

A holland Twente élén kiköszörülte a csorbát a csapat 45 éves történetének első bajnoki címével. Wolfsburgban ismét rossz lapot húzott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik