Élet-Stílus

Grosics kristálykupát kapott az MLSZ-től

A Magyar Labdarúgó Szövetség pénteken a telki edzőközpontban köszöntötte 85. születésnapja alkalmából Grosics Gyulát, az Aranycsapat legendás kapusát

Berzi Sándor alelnök ünnepi beszédében kiemelte: Grosics Gyula páratlan pályafutást tudhat maga mögött, 15 éven át kirobbanthatatlan volt a nemzeti csapat kapujából, ráadásul annak az Aranycsapatnak volt a hálóőre, amely így, több mint ötven év után is a legjobb magyar exportcikk. „Az eredményeknél azonban még fontosabb, hogy olyan példával járt elöl, amely minden fiatal számára követendő” – tette hozzá Berzi Sánor.

„Köszönöm, hogy itt lehetek, nagyon nagy megtiszteltetés ez számomra – mondta a 85. születésnapját pénteken ünneplő Grosics Gyula. – A személyemen keresztül most az Aranycsapatra is visszaemlékezünk, amelynek én a tagja lehettem, afféle szerencsés emberként…”

A legszebb emlék: magyar-angol 6:3

„Azóta nem született olyan csapat, amelyben az Aranycsapathoz hasonlóan négy világklasszis futballista játszott volna egy időben. Nálunk ez így volt: Puskás, Hidegkuti, Bozsik és Kocsis” – jelentette ki Grosics, aki egy kristálykupát vehetett át az MLSZ ajándékaként. A telki edzőközpontban rendezett ünnepségen egykori játékostársak közül részt vett többek között Buzánszky Jenő, Várhidi Pál, valamint Sándor Károly.

A legszomorúbb meccs: NSZK-Magyarország 3:2

Grosics kiváló reflexével, magabiztos labdafogásával és remekül időzített kifutásaival a világ legjobb kapusainak sorába emelkedett. Annak a legendás Aranycsapatnak a tagja volt, amely 1953-ban, az „évszázad mérkőzésén” 6:3-ra legyőzte a – brit csapatokat nem számítva – addig hazai pályán veretlen angol válogatottat a londoni Wembleyben. Az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet szerzett, a döntőben a németek elleni vereség élete egyik legfájdalmasabb emléke a kapusnak, erről a mai napig sem szeret beszélni.

Szepesi is ünnepel

Szombaton ünnepli 89. születésnapját az Aranycsapat 12. tagja, Szepesi György.

A népszerű riporter az 1948-as, első ötkarikás közvetítése után összesen 14 olimpiáról, emellett 13 labdarúgó-világbajnokság tudósított. Egy híján éppen félszáz magyar olimpiai aranyérem megszületéséről számolhatott be a helyszínről. Emellett 1979 és 1986 között a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke, valamint 1982 és 1994 között a nemzetközi szövetség, a FIFA végrehajtó bizottságának tagja volt.

A Guinness-rekordok könyvébe is bekerült azzal, hogy ő a világ leghosszabb időn át tevékenykedő sportriportere. A 2005-ös Magyarország-Argentína mérkőzésnek csaknem napra pontosan hatvan évvel azután lehetett a rádiós szakkommentátora, hogy az 1945-ös magyar-osztrák találkozón bemutatkozott sportriporterként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik