Élet-Stílus

Rooney ismét a régi – videó

Wayne Rooney, a Premier League-ben listavezető Manchester United csatára az Aston Villa elleni bajnokin annyi gólt lőtt, mint ezt megelőzően összesen.

„A Blackpool elleni, múlt heti meccset leszámítva a játékommal nagyjából elégedett voltam, de csatár vagyok, és gólokat akarok szerezni. Boldog vagyok, hogy most kétszer is betaláltam, és remélem, további gólokkal tudok majd segíteni a csapatnak” – mondta az Aston Villa legyőzését követően a 25 éves, válogatott támadó, aki bokasérüléséből visszatérve ebben a szezonban egészen keddig csak árnyéka volt a korábbi önmagának.

Manchester United-Aston Villa 3-1

Kedden este azonban a „régi” Rooney veselkedett neki az Aston Villa elleni mérkőzésnek, amelyen megduplázta a szezonbeli bajnoki góljai számát. 54 másodperccel a kezdő sípszó után máris fogadhatta a gratulációkat, miután 15 méterről a kapuba bombázott. Illik megemlíteni, hogy a gólpasszt Edwin van der Sar adta – a veterán holland kapus remekül ívelte fel a labdát szabadrúgásból. Ronney keretbe foglalva az első félidőt, a 45. percben is betalált – ezúttal közeli kapáslövése után került a labda a hálóba -, majd Darren Bent szépítését követően gólpasszt adott a 3-1-es végeredményt beállító Nemanja Vidicsnek.

A szokatlan helyen, az ellenfél kapuja előtt jeleskedő szerb védő bal felső sarkos lövéssel mattolta Brad Friedelt, aki ezen a találkozón klubtörténelmet írt – 39 évesen és 259 naposan ő a legidősebb labdarúgó, aki valaha pályára lépett bajnokin az Aston Villában.

A Manchester United a szezonbeli tizenhárom hazai bajnokijából tizenkettőt megnyert, és továbbra is ötpontos előnnyel vezeti a tabellát. Ráadásul immáron 29 mérkőzés óta veretlen a Premier League-ben, ezzel pedig beállította a vonatkozó klubrekordot.

A manchesteri „vörös ördögökhöz” hasonlóan a londoni gigászok sem tévesztettek lépést kedden este: az Arsenal a hajrához közeledve öt perc alatt fordította a maga javára az Everton elleni találkozót, míg a Chelsea – a Liverpooltól igazolt Fernando Torres nélkül – 4-2-es győzelmet aratott a nemzetközi kupaszereplésre hajtó Sunderland vendégeként.

Carlo Ancelotti csapata kezd magára találni, zsinórban a harmadik bajnokiját nyerte meg, ezzel együtt csak negyedik tabellán. A hozzá hasonlóan 24 meccset játszott Manchester City egy, az Arsenal négy, a Manchester United pedig kilenc ponttal előzi meg jelenleg.


Sir Alex Ferguson: Csak a Manchester United



„Amikor felállok a kispadról, akkor minden kapcsolatomat megszakítom a labdarúgással, nem leszek már máshol edző” – jelentette ki kedden a 69 esztendős skót mester, aki 1986 novembere óta irányítja a Manchester United csapatát.


Premier League, 25. forduló:


Arsenal-Everton 2-1 (0-1)


Gól: Arsavin (70.), Koscielny (75.), illetve Saha (25.)

Sunderland-Chelsea 2-4 (2-2)


Gól: Bradsley (4.), Richardson (27.), illetve Lampard (15., 11-esből), Kalou (23.), Terry (60.), Anelka (93.)

Manchester United-Aston Villa 3-1 (2-0)


Gól: Rooney (1., 45.), Vidics (63.), ill. D. Bent (58.)

West Bromwich Albion-Wigan Athletic 2-2 (1-2)


Gól: Odemwingie (5.), Fortune (79.), ill. N’Zogbia (20.), Watson (43.)



Szerdán:

Birmingham City-Manchester City, 20:45
Blackburn Rovers-Tottenham, 21:00
Blackpool-West Ham United, 21:00
Bolton Wanderers-Wolverhampton, 21:00
Fulham-Newcastle United, 21:00
Liverpool-Stoke City, 21:00

Ajánlott videó

Olvasói sztorik