John Gottman nem valami kuruzsló vagy jós: a pszichológia többszörös professzora az Egyesült Államokban. A párkapcsolatokat, boldog és elhibázott házasságokat kutató munkája során egyszerű dologra kérte a hozzá jelentkező párokat: beszélgessenek egymással szabadon egy órát, ő pedig videóra veszi a beszélgetést, hogy majd csak sok évvel később vegye elő azokat.
5-10 év múlva felvette a kapcsolatot a párokkal, és egy kérdése volt hozzájuk: együtt vannak-e még, boldogok-e együtt. Az elvált és azóta is együtt élő párok 5-10 évvel korábbi beszélgetéseit ezután azzal a szemmel nézte vissza: vajon mit csinált máshogyan a két csoport. Megfigyelései, szisztematikus kiértékelései alapján elkezdte kidolgozni azokat a jellemzőket, melyek a válókra és az együttmaradókra jellemzőek.
Most biztos azt gondoljuk, az összefüggés nem lehet olyan bonyolult: aki el fog válni, az veszekszik a párjával, aki nem fog elválni, az nem. De nem ilyen egyszerű a helyzet, gondoljunk csak a déli temperamentumosabb emberekre, akik egy családi vacsorát is egy kisebb futballmeccs hangulatában töltik, vagy épp azokra a hidegebb vérmérsékletűekre, akik nagyon gyengéden szeretik egymást, bár ebből csak az igazán figyelmes szem vesz észre bármit is.
Gottman azt találta, hogy a zsákutcát jelentő kommunikációk azok, melyek kérlelhetetlen negatív spirált indítanak be a házasságon belül: az a csapás, amit viszonozni tudunk, az nem komoly csapás, akár az intimitást is növelheti, ám amikor az egyik fél nem tud reagálni a másikra, az a „vég kezdete”.
Bár vannak, akik vitatják ezeket az eredményeket, nézzük csak meg, mi a rossz házasság kulcsa Gottman szerint. Hogyan viselkednek azok, akik 5-10 éven belül elválnak?
• Gottman „durva nyitás”-nak nevezte, amikor a megfigyelt párok gunyoros, megvető, szitkozódó módon kezdtek a beszélgetésbe.
• A korrekció elutasítása – hiába szeretnénk egy rossz helyzetből kimenteni magunkat, a másik nem engedi – pl. „Várj, egy kicsit átgondolom, lehet hogy igazad van – Dehogy várok…”
• Lenézés – mozdulat, pillantás, vagy olyan megszólítás, ami a másik félnek kellemetlen.
• Védekező magatartás – nemcsak a támadás jelenthet rosszat, hanem az ezt kísérő „sarokba gubózás” is azt mutatja, hogy nem tud természetes mederben folyni a „pár-beszéd”. A védekező támadás lényege, hogy a másikat tartja csak és kizárólag hibásnak az adott fél.
• A másik személyét célzó bírálat, ami tehát nem a viselkedésére, hanem önmagára a másik lényére vonatkozik. („Miattad történt”)
• Kivonulás – egy másik passziv ellenállási forma, amikor is a másik nem vesz részt a párbeszédben, egyszerűen becsukja a füleit, esetleg globálisan tiltakozik „amiért ez vele megtörténik”.
• Elárasztás – pergőtűzszerű elsöprő támadás a másik felé, amiben a másik szóhoz sem tud jutni, csak kapkodja a levegőt.
Ha már sorra vettük a rossz házasság titkát, akkor érdemes egy pillantást vetni a jól működő párkapcsolatok titkára is; mi az, amit ezek a párok tesznek. Természetesen kerülendők azok a torz és szélsőséges kommunikációs helyzetek, amik fentebb olvashatóak, de ezen felül segíthet, ha érdeklődünk párunk világa iránt. Életünk komoly részét a munkánkkal töltjük, egy másik részt esetleg a hobbink hasít ki szabadidőnkből – milyen jó is, ha párunkat itt is a közelünkben érezzük. Persze egy-egy elfoglaltság lehet zártkörű, ezt tiszteletben kell tartani. (Nehogy úgy járjunk, mint Frédi és Béni (vagy inkább Vilma), aki a férfiklubba is követte párját.)
A hétköznapokban kinyilvánított figyelem a másik fontos tényező, nem a különleges alkalmakra, ünnepekre, évfordulókra kell koncentrálni, hanem a mindennapos kommunikáció apró-cseprő ügyeire.
A harmadik tanács: legyünk rugalmasak, és alakítsuk nézeteinket kapcsolatunkhoz. Hiszen ahogyan Feldmár András fogalmazott: az én és a te mellett a párkapcsolatban jön létre a mi. Olyan, hogy „mi” tulajdonképpen fizikailag nincs is, ezt mi hozzuk létre, cserébe le kell adnunk énünkből, ugyanakkor mégis jobban kiteljesedhetünk általa.
Tabunak számít a válás mint megoldás felvetése, ha szakembereket kérdezünk a házasságról, talán mert túl gyakran élnek vele. Mégis: vannak párok, akiknek a békés, „felnőtt módjára való” válás jelentheti a megoldást egy jó kapcsolat felé, persze immár egy másik párral. Sajnos a fenti rossz házasság receptjének pont az a lényege, hogy olyan sebeket okoz az egyik fél a másiknak, amivel már nem tud mit kezdeni, egy ilyen kapcsolatból kihámozni magunkat és még benne is maradni – ez néha sajnos már nem megy. Ilyen esetben is érdemes azért szakembert keresni, akivel tisztázni lehet, van-e visszaút még a kapcsolatba, vagy ha nincs, milyen új szabályok szerint tudunk élhető viszonyokat kialakítani – hiszen ez páldul közös gyerekeknél elkerülhetetlen, és mindenkinek érdekében áll.
AJÁNLOTT LINKEK:
Ismerkedjen meg a cikk szerzőjével (pszichologia.com)
