Élet-Stílus

Döcögött a Lokomotív Európában – videó

Az alábbiakban valamennyi meccs gólösszefoglalójával felidézzük a Loki őszi Európa Liga-szereplését.

„Büszkék vagyunk arra, hogy győzelemmel zártuk az Európa Ligát. Nagy kő esett le a szívünkről, mert ha visszagondolunk, többször megvolt az esélyünk a pontszerzésre” – mondta Herczeg András, a Debrecen nemrég leköszönt klubmenedzsere a Sampdoria budapesti legyőzése után, egyszersmind összefoglalta a Loki őszi európai kalandját.

Nem akarunk ünneprontóak lenni, de a karácsonyi áhítatban is meg kell jegyezni – már csak a történelmi hűség miatt is -, hogy bár valóban akadt olyan találkozó, amelyen a levegőben volt „pontszerzés”, végül mindig a jobb csapat kerekedett felül, s szomorúan állapíthattuk meg: a honi bajnok európai középcsapataival sincsen egy súlycsoportban.

A Debrecen az első öt EL-találkozóját kivétel nélkül elveszítette (két góljára 13-mal válaszoltak az ellenfelek), és csak a tartalékos Sampdoria fiataljai ellen tudott pontot szerezni, igaz, akkor mindjárt hármat. A hakrkivi botrányhős, az ukrajnai vereségért a lengyel követség előtti őrbódé üvegén ököllel bosszút álló Kabát Péter góljaival 2-0-ra megnyert meccs történelmi jelentésű volt, több okból is. Egyrészt a Loki először talált be egy mérkőzésen kétszer is az Európa Liga csoportkörében, továbbá első pontjait, egyben első győzelmét szerezte főtáblás partin azok után, hogy tavaly a BL-t pont nélkül zárta.

A Story TV jóvoltából a debreceniek Európa Liga-kalandjának valamennyi gólját felidézzük. Az összefoglalók elé már csak annyit: a határokon belül az utóbbi évben ellenállhatatlanul robogó Lokotív ismét döcögött Európában – de legalább ott volt!

1. forduló, 2010. szeptember 16.:
Debrecen-Metaliszt Harkiv 0-5
2. forduló, 2010. szeptember 31.:
Sampdoria-Debrecen 1-0
3. forduló, 2010. október 21.:
Debrecen-PSV Eindhoven 1-2



4. forduló, 2010. november 4.:
PSV Eindhoven-Debrecen 3-0



5. forduló, 2010. december 1.:
Metaliszt Harkiv-Debrecen 2-1



6. forduló, 2010. december 16.:
Debrecen-Sampdoria 2-0

Az I csoport végeredménye:
1. PSV Eindhoven 14 pont (10-3)
2. Metaliszt Harkiv 11 (9-4)
3. Sampdoria 5 (4-7)
4. Debrecen 3 (4-13)

Olvasói sztorik