A túlzásba vitt stimulánsok ugyanis éppen ellenkező hatást váltanak ki a szervezetben: lassítják a reakcióidőt. Mindezt Észak-Amerikában, a Kentuckyi Egyetemen vizsgálták 80, 18 és 40 év közötti hallgató részvételével. A vizsgálat során a résztvevők három csoportjával erősebb és gyengébb energiaitalt, valamint placebót itattak, ezután tesztelték a reakcióidejüket úgy, hogy különböző színű gombokat kellett megnyomniuk egy számítógép képernyőjén.
A vizsgálat során a legjobb hangulatban az erős koffeint fogyasztó csoport került, ám a reakcióidejük is nekik volt a leghosszabb. Tanulmányukban figyelmeztetnek, hogy alkohollal keverve a túlzásba vitt koffein hatása még inkább érvényesül: vagyis a reakcióidő még tovább lassul. Épp ezért aggasztónak tartják azt, hogy egyre több fiatal rajong az alkohollal kevert energiaitalokért, de azt sem javasolják, hogy a másnaposság csillapítására használják az energiaitalokat.
Néhány európai országban, így Dániában, Norvégiában és Franciaországban az egészségügyi kockázatok miatt be is tiltották a Red Bull elnevezésű energiaitalt: a kutatók egybehangzóan állították, hogy a szer veszélyes, mert hatására nő a kockázatkereső viselkedés valószínűsége.