Élet-Stílus

A világbajnokok nélkül is remekelt az úszócsapat

A világbajnokai nélkül is nagyszerűen szerepelt a magyar úszóválogatott Eindhovenben, a vasárnap zárult rövidpályás Európa-bajnokságon, ahol kilenc érmet, közte hat aranyat nyert.

A magyar úszócsapat a decemberi világbajnokságra készülő Hosszú Katinka, Cseh László és Gyurta Dániel nélkül is minden idők legjobb rövidpályás Eb-szereplését produkálta a vasárnap zárult eindhoveni viadalon hat arany-, egy ezüst- és két bronzéremmel.

„Világbajnokaink nem voltak velünk, mégis parádésan helytállt a csapat – összegzett elégedetten Kiss László szövetségi kapitány. – A nyári, budapesti nagymedencés Európa-bajnokságon szintén hat aranyat szereztünk, az ifiolimpián négyet, úgyhogy egyre bizakodóbban várhatjuk a 2012-es nyári játékokat, reményteljes gárda épül Londonra. Egyre erősebb a csapat, amelyben akár három olimpia is benne van.”

A szakvezető szerint külön kiemelendő az eindhoveni együttesből az egyformán kétszeres Európa-bajnok Jakabos Zsuzsanna és Verrasztó Evelyn. „A 200 pillangón is győztes Zsu egy olyan kemény szám, mint a 400 vegyes megnyerése után szinte közvetlenül lett negyedik 100 pillangón úgy, hogy élete legjobbját úszta, a 200 és 100 vegyesen első, 200 gyorson harmadik Evelyn fantasztikusan jól versenyzett, bátyja, Dávid a 400 vegyesen aratott sikerével hozta a kötelezőt, a 400 gyorson Európa-bajnok Mutina Ági a táv második felében félelmetesen nagyot teljesített” – mondta Kiss László.

– Három ifjúsági olimpiai bajnokunk is letette névjegyét a felnőttek között, Kapás Boglárka második helye 800 gyorson önmagáért beszél, Biczó Bencének 200 pillangón alig 4 század hiányzott az ezüsthöz, a 200 háton országos rekordot elért Bernek Petit pedig csupán 9 század választotta el a bronztól, szóval jól állunk” – tette hozzá a kapitány.

Eindhoven magyar érmesei (MTI)

Eindhoven magyar érmesei (MTI)

A december 15-19. közötti dubaji vb előtt – ahol a világbajnok trió mellett ott lesz az Eb után duplázó két Verrasztó, továbbá Jakabos és Mutina is – a kapitány csak a betegségektől tart: „Maradjunk annyiban, nagyon remélem, hogy jól fogunk szerepelni majd ott is, csak előtte nehogy bármelyik gyereket is utolérje az influenza…”

Az eindhoveni sikerek nyomán Gyárfás Tamás, a magyar szövetség elnöke optimista a jövőt illetően: „Az idei eredmények után talán érzékelhető, hogy az úszásra lehet számítani, bizakodva várhatjuk a londoni olimpiát, ahol 3-5 aranyéremesélyünk lehet”.

Magyarok a rövidpályás Eb-ken

1999, Lisszabon: 0 arany, 3 ezüst, 0 bronz
2002, Riesa: 3, 2, 3
2003, Dublin: 3, 0, 1
2004, Bécs: 2, 1, 2
2005, Trieszt: 4, 0, 1
2006, Helsinki: 2, 3, 1
2007, Debrecen: 4, 2, 3
2008, Rijeka: 0, 3, 1
2009, Isztambul: 3, 4, 1
2010, Eindhoven: 6, 1, 2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik