Élet-Stílus

Hónapokkal eltolhatják a filmszemlét

admin
admin

2010. 11. 25. 19:08

A Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) a kulturális tárca segítségét kérte, mert a megnyirbált jövő évi, és a zárolt idei kerete miatt nem tudja megrendezni a 2011-es filmszemlét, így lehetséges, hogy a februárra esedékes hagyományos filmes ünnepet májusra tolnák, amikor már vélhetően tisztább lesz a helyzet – mondta el az fn.hu-nak a kuratórium egy tagja.

A MKMA kuratóriuma múlt hét pénteken adott ki közleményt, amelyben jelezte, hogy a 42. Magyar Filmszemle megrendezése ügyében a Nemzeti Erőforrás Minisztériumához (NEFMI) fordult. “A 2010. évi, a közalapítványt és a magyar filmszakmát sújtó zárolás és a közzétett, 2011. évi költségvetési adatok tükrében az MMKA nem rendelkezik a Magyar Filmszemle létrehozásához szükséges finanszírozási lehetőséggel.”

Fapados szemle lehet

Ugyanakkor a kuratórium nagyon fontosnak tartja a több mint 40 éve folyamatos esemény megrendezését, a közpénz támogatásával létrejött magyar filmalkotások bemutatását. Ezért a MMKA kuratóriuma kéri a Nemzeti Erőforrás Minisztérium miniszterének és területért felelős államtitkárainak támogatását a szemle létrehozásához.

A kuratórium azóta sem kapott választ, így jövő szerdáig várnak. Azután eldöntik, hogy tartsanak-e „fapados” szemlét, esetleg májusra tájékára tolják, amikor már egyértelmű lehet, hogy mik is a szándékai a kormánynak a közalapítvánnyal. Emellett az is elképzelhető, hogy teljesen letesznek a filmes seregszemle megrendezéséről. Időközben még talán arra is lehet némi remény, hogy a főváros esetleg a nagy múltú rendezvény mellé áll némi pénzzel.

Nincs pénz a forgalmazásra sem

Egyelőre azonban még nem tudni, hogy mi a terve a kormánynak a magyar filmmel. Azt már kiderült, hogy a jövő évi költségvetésben az eddig legfőbb pénzelosztóként működő Magyar Mozgókép Közalapítvány pénzét annyira megvágták, hogy már szinte csak a bankadósságait tudja majd kifizetni, miközben a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz 2 milliárdot rendeltek filmtámogatási címszó alatt, amit vélhetően Andrew Vajna filmproducer kezel majd.

Mindeközben a közalapítvány idei pénzét is zárolták, így olyan nemzetközi sikereket már kivívott filmeket, mint például a Pál Adrienn egyelőre nem tudnak bemutatni Magyarországon, mert a forgalmazási támogatáshoz odaítélt 3-5 millió forintot sem tudják kifizetni.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.