Élet-Stílus

BL: tömeges letartóztatás Amszterdamban

Csaknem 100 Real-szurkolót állítottak elő a holland rendőrök kedden este Amszterdamban, mert megpróbáltak összecsapni a helyi Ajax szurkolóival.

Germaine van Damme, a rendőrség szóvivője arról számolt be, hogy az Ajax elleni BL-mérkőzésre érkezett, rendbontást kereső spanyolokat egyszerűen körbevették a belvárosban. „Sok ütésre alkalmas eszköz volt náluk” – tette hozzá az illetékes.

Már délelőtt több madridi szurkolóval szemben jártak el a helyi hatóságok a spanyol főváros repülőterén, amikor megpróbáltak egy olyan csomagot feladni, amelyben 19, különböző méretű bot volt. Az érintettek a Déli Ultrák nevű csoport tagjai voltak, és többen azt mondták, szándékukban állt összecsapni a holland csapat drukkereivel.

A csomagot lefoglalták, ők maguk azonban – miután rögzítették, hogy kikről van szó – elutazhattak Amszterdamba.

Egyelőre nem tudni, hogy a Hollandiában előállítottak között vannak-e olyanok, akiknek Madridban felvették az adatait.

Ez történt a pályán: Ajax-Real 0-4

A kedd esti BL-mérkőzésen a Real Madrid 4-0-ra verte az Ajaxot, ezzel biztosította csoportelsőségét. Az is eldőlt, hogy a holland csapat nem juthat a legjobb 16 közé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik