Élet-Stílus

Bakiparádé Madridban – videó

admin
admin

2010. 11. 23. 07:32

Mind a két gólt hatalmas egyéni hiba előzte meg a Getafe-Real Zaragoza mérkőzésen, a legnagyobb bakit ugyanakkor a játékvezető követte el.

A Getafe és a sereghajtó Real Zaragoza unalmas első és egy izgalmasabb, eseménydúsabb második félidő után osztozott meg a pontokon a Primera División 12. fordulójának záró mérkőzésen, amely hatalmas egyéni hibák miatt marad emlékezetes.

Codina, a hazaiak kapusa például teljesen feleslegesen szaladt ki kapujából egy kontratámadás során, csaknem a félpályáig jött előre, de nem tudott tisztázni, így Bertolónak már csak arra kellett figyelnie, hogy a kaput eltalálja 25 méterről. Eltalálta.

A vendégek góljára a második félidő elején válaszolt a korábban a kapufát eltaláló Getafe. Sinama-Pongolle elképesztő mozdulattal, Bruce Lee-t idézve próbálta meg elrúgni a labdát a tizenhatoson belül, pechére az ellenfelét sodorta el, de egyben szerencséje is volt, hogy nem okozott maradandó károsodást a hazai játékosban…

Getafe-Real Zaragoza 1-1

Colunga mindenesetre büntetőből szépített, és ha a folytatásban egy kicsit ügyesebb, akár mesterhármassal is zárhatott volna. A Zaragoza – amelynek magyar légiósa, Pintér Ádám csereként játszott – tíz emberrel fejezte be a meccset, a bíró ugyanis teljesen érthetetlen módon a második sárga lapot, majd a pirosat is kiosztotta Ponziónak, amiért a beadni igyekvő ellenfele a vállára rúgta a labdát. Egy biztos: nem szabálytalankodott.

Primera División, 12. forduló:
Getafe-Real Zaragoza 1-1 (0-1)
Gól: Colunga (49., 11-esből), ill. Bertolo (34.)
Kiállítva: Ponzio (63., Zaragoza)

Korábbi eredmények:
Real Sociedad-Atlético Madrid 2-4
Sevilla-Real Mallorca 1-2
Deportivo La Coruna-Málaga 3-0
Espanyol-Hércules 3-0
Levante-Racing Santander 3-1
Osasuna-Sporting Gijón 1-0
Real Madrid-Athletic Bilbao 5-1
Almería-Barcelona 0-8
Villarreal-Valencia 1-1

Az állás:
1. Real Madrid 32 pont
2. Barcelona 31
3. Villarreal 24

12 . Getafe 14
20. Zaragoza 8

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.