A Nemzeti Színház végül visszautasította, hogy a román nagykövetség ott ünnepelhesse december 1-jét, Erdély Romániához csatolásának ünnepét. „Cserébe” az Észak-Erdély 1940-es visszacsatolásának emléket állító színdarabot a szomszédos MÜPA-ból tiltották ki.
Kelet-Európa sajátos történelmében máig kódolva van a nemzetek közti ellentét, miszerint az egyik végzetes tragédiája a másiknak a nemzeti kiteljesedést jelenti. Alábbi cikkünk történelmi tényeken alapszik, és egyetlen célja bemutatni: a közös Európában is vannak tabuk.
Erdélyi bevonulás, 1940
Észak-Erdély visszacsatolásáról, politikai és katonai hátteréről a közelmúltban két cikk jelent meg az fn.hu-n. Az első részt – Hitler adta vissza Erdélyt? – ide kattintva olvashatja, a második – Hajszálon múlt a magyar-román háború – ide kattintva érhető el.
Nagy-Románia megalapítása?
A XIX. században a román nép is végigjárta a „nemzetté válás útját”, amelyben döntő szerepe volt az erdélyi triászként emlegetett Samuil Micu-Klein, Gheorghe Sincai és Petru Maior munkásságának. Megszületett a román „eredetmonda”, a – mai napig hivatalos álláspontként hangoztatott – dák-román folytonosság elmélete, lezajlott a román nyelvújítás, azaz a román szókészlet és nyelvtan erős közelítése a latinhoz.
Vitéz Mihály Misu Popp XIX. századi festményén
Havaselve és Moldva egyesítéséből létrejött a Román Királyság 1859-ben, majd egy évvel később megváltozott az „írásbeliség” is: az új állam a cirill abc-ről áttért a latinra. Mindezek eredőjeként az értelmiség megfogalmazta igényét a románság egy államban való összefogására, azaz a „román fejedelemségek újbóli egyesítésére”.
A XIX. század végének és a XX. század elejének román propagandája ugyanis Erdélyt ősi dák-román földnek állította be, ahol a magyar állam erőszakos betelepítései és asszimilációs gyakorlata változtatta meg az eredetileg homogén nemzetiségi viszonyokat.
Csak egy mondatban: a fellelhető összes forrás tanúsága szerint Erdélybe a XIII. századtól kezdve kezdett beszivárogni a román népesség, ami a török pusztítás nyomán a XVI-XVII. században öltött tömeges méreteket. Az 1900-as évek elején Erdély népességének fele román nemzetiségű volt.
A fent említett „újbóli egyesítés” fogalmának alapja Erdély viharos két évszázadának egy rövid epizódjából táplálkozik. A XVI. század fordulóján Vitéz Mihály, Havaselve vajdája szövetkezett az erdélyi fejedelemmel a törökök ellen, majd amikor Báthory Zsigmond lemondott a trónról, a Habsburg uralkodó nevében átvette a hatalmat. A székelyeket hamis ígéretekkel maga mellé állítva elfoglalta Erdélyt: 1599. november 1. és 1601. augusztus 5. között uralkodott.
Megszerezte Moldva trónját is, ezért a román történetírás a „fejedelemségek” első egyesítőjét, vagyis Nagy-Románia megalapítóját tiszteli benne. Mihály vajda azonban soha nem egyesítette tartományait, erdélyi tartózkodása alatt román bojáraival kormányzott, mindennapossá vált a rablás és az erőszak. Az anarchiát megelégelő rendek végül Habsburg segítséggel győzték le.
Visszájára fordult támadás
Visszatérve cikkünk témájához, a Románia számára 1916-ban vált először realitássá Erdély megszerzése. A Román Királyság „fegyveres semlegesként” a Monarchia és Németország szövetségeseként lépett be az első világháborúba, 1916 augusztusában azonban titkos szerződést kötött az Antant-hatalmakkal Bukarestben.
E szerint, ha megtámadja Ausztria-Magyarországot és a háború végéig nem köt különbékét, az országhoz csatolják Erdélyt és Kelet-Magyarországot a Vásárosnamény–Debrecen– Csongrád–Tisza vonalig.
Román katonák még augusztus végén betörtek Erdélybe: gyors csapatösszevonás és német erősítés után azonban december 6-án az osztrák-magyar hadsereg már Bukarestből készült Románia teljes megszállására. Az ország kapitulált, és megkötötte azt a bizonyos különbékét.
Osztrák-magyar lovasság Bukarestben
Ez a tény azonban a későbbiekben „elfelejtődött”, a Román Királyság a különbéke ellenére is megkapta a követelt területek túlnyomó többségét. Bár nem a bukaresti szerződés megszegése miatt nem következett be, de gondoljunk bele, ha az ott rögzített határvonalat véglegesítik Trianonban…
Román zászló Budapesten
A következő lehetőség 1918. november 5., a Monarchia kapitulációja után érkezett el. 1918. november végén – az osztrák-magyar fegyverletétele után 3 héttel – román csapatok ismét támadásba lendültek Magyarország ellen. Egy-egy székely csapat elkeseredett küzdelmétől eltekintve mindenféle nehézség nélkül haladhattak nyugat felé. A Károlyi-kormány ugyanis ideiglenesnek tekintette az antant által megszabott, egyre szigorúbb demarkációs vonalakat, és nemhogy nem fejtett ki ellenállást, de ezt még a lakosságnak is megtiltotta.
December 1-jén a Budapesten alakult román Nemzeti Tanács Gyulafehérvárott népgyűlést szervezett, ahol kimondták Erdély, a Bánság és Máramaros egyesülését a Román Királysággal. A „leendő kisebbségeknek” teljes körű nemzeti- és szabadságjogokat ígértek.
December 22-én Kolozsvárott magyar népgyűlést tartottak, ahol a magyar államközösség fenntartása mellett álltak ki. Karácsony napján a román hadsereg bevonult Kolozsvárra, és minden demokratikus intézményt megszüntetett. Tegyük hozzá, hogy 1919 januárjában a medgyesi szász közösség is – alkalmazkodva a status quóhoz – a Romániával való egyesülés mellett döntött.
A román hadsereg közben zavartalanul haladt előre, 1919. április végéig a Tiszáig jutottak, majd a Magyar Tanácsköztársaság augusztus 1-jei bukása után az antant határozott tiltása ellenére átlépték a folyót, és augusztus 4-én bevonultak Budapestre. Először azt követelték, hogy a város és a kormány képviselői írásban szentesítse a magyar megszállást, de ezt a zűrzavaros helyzetet kihasználva az ideiglenes polgármesteri tisztet elvállaló Harrer Ferenc ki tudta játszani.
Román katonák Budapesten
A biztonság kedvéért – fehér zászló híján – egy fehér abroszt vitt magával a tárgyalásra. Az antant végül tudomásul vette a román hadmozdulatokat és a főváros megszállását, csupán egy tábornoki bizottságot küldtek Budapestre, hogy megakadályozza a „túlkapásokat”. Budapest román megszállásáról az interneten hozzáférhető L. Nagy Zsuzsanna: A főváros román megszállás alatt című munkája, amelyből cikkünkhöz is merítettünk.
Úgy vélték, jogos Magyarország kirablása
A román megszállás alá került területeken gyakoriak voltak a visszaélések és az erőszakos cselekmények. Szisztematikusan folyt Magyarország kirablása is, amihez indokokat is gyártottak. Egyrészt az országban állomásozó csapataik ellátására hivatkoztak, másrészt háborús jóvátételre: így kárpótolták magukat a károkért, amit a Monarchia hadserege okozott Romániában. Ehhez gyorsan tegyük hozzá, hogy 1916-ban az addig semleges Román Királyság volt az „agresszor”, ő támadt rá a tengelyhatalmakra.A legérdekesebb okot hagytuk a legvégére: a román vezetés úgy gondolta, hogy a történelmi Magyarországon egészen addig felhalmozott értékekből Erdély révén arányos rész illeti meg Romániát. Ide értve készterméket, gyárat, műkincseket, gyakorlatilag mindent, ami Magyarországon fellehető volt.
Így került a szomszédos országba több ezer mozdony, vasúti kocsik tízezrei, egész gyárak komplett gyártósorai, vagonszámra cipők, takarók, a legkülönfélébb ipari és mezőgazdasági cikkek, nem utolsó sorban múzeumok gyűjteményei, műkincsek. Bár az antant többször erélyesen követelte a nyilvánvaló szabadrablás leállítását, a román tábornokok erre nem reagáltak.
A román csapatok által szétlőtt házak, 1919 júliusában:
Több mint három hónap után a román katonaság november 14-16. kiürítette Budapestet és a Duna-Tisza közét. Már 1920-at írtunk, amikor az egyre közeledő béketárgyalások és a belpolitikai helyzet meginduló konszolidációja nyomán február-március folyamán az antant a demarkációs vonalak mögé parancsolta a román katonaságot. Magyarország május 6-án kapta meg az első világháborút lezáró béke feltételeit, június 4-én pedig a Trianoni békediktátum véglegesítette a mai határokat, Erdély elvesztését.
Magyarországból 102 200 négyzetkilométernyi területet csatoltak Romániához, amelynek 5,2 millió lakosából 2,9 millió volt román, 1,7 millió magyar, 560 ezer pedig német anyanyelvű. A románság 53,8 százalékkal éppen úgy alkotott többséget Erdélyben, mint a soknemzetiségű, ezért széthullásra ítélt Magyar Királyság területén a magyarság.
Erdély, Dél-Dobrudzsa és Besszarábia megszerzésével Románia 140 ezerről 297 ezer négyzetkilométerre növelte területét az első világháború után, lakossága 8-ról 16 millió főre nőtt, ipari kapacitása pedig 250 százalékkal emelkedett.
