Élet-Stílus

Debrecenben kitiltottak egy szurkolót

A Debrecen labdarúgócsapatát működtető cég vezetősége egy évre eltiltotta az általa szervezett sportrendezvények látogatásától az együttes egyik szurkolóját.

A DVSC Futball Zrt. igazgatóságának pénteki közleménye szerint a november 7-én a Szolnok ellen 4-0-ra megnyert bajnokin egyes szurkolói csoportok magasabbra helyezték ki a transzparenseket, mint az az MLSZ szabályzatában megengedett, így a mérkőzés biztonsági szolgálata az előírások szerinti magasságba helyeztette át azokat.

“A biztonsági szolgálat ezen egyértelműen jogszerű és szükséges eljárása, érthetetlenül olyan reakciókat váltott ki egyes szurkolói vezetőkből, amelyek durva, obszcén és becsületsértő kijelentésekhez és rigmusok skandálásához vezetett – áll a közleményben. – A legsúlyosabb szabályszegést elkövető szurkolói vezetőt, a DVSC FUTBALL Zrt. Igazgatósága egy évre eltiltotta, az általa szervezett sportrendezvények látogatásától, a sportról szóló törvény rendelkezései alapján.”

Az igazgatóság további két szurkolóival szemben is megállapította a jogsértést, azonban az enyhébb súlyú elkövetési magatartásra tekintettel, valamint bízva abban, hogy a jövőben hasonló cselekmény nem fordul elő, velük szemben szankciót nem alkalmazott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik