A politikus a Blikkben közölt interjúban azt mondta, néhány, általa alkalmasnak tartott üzletembert megkérdez arról, hogy megvásárolnák-e az FTC-t, amelyet a jelenlegi angol tulajdonos, Kevin McCabe értékesíteni akar.
Tarlós hozzátette, hogy az üzleti feltételekről és a vételárról senkivel sem tárgyal, a hatáskörét ugyanis nem szeretné túllépni. A főpolgármester úgy fogalmazott, nem tudja támogatni azt, hogy a Ferencváros ingatlanának kétharmadára üzletközpontot építsenek, szerinte ugyanis az NB I-es csapatnak elsősorban egy 20-25 ezer férőhelyes új stadionra van szüksége, amelyet a jelenlegi alapokra lehetne felépíteni.
McCabe múlt kedden jelentette be hivatalosan, hogy részben vagy egészben értékesíteni szeretné az Ferencváros Labdarúgó Zrt. részvényeit, és olyan partnert keres, aki hasonló gondolkodású mint ő, és méltó az FTC történelméhez és örökségéhez.