Élet-Stílus

Nyerő kereső

A fejlett államok kóros eladósodása a feltörekvő piacoknak kedvez, trend nélküli kereskedés esetén pedig, a megfelelő részvényválasztásra érdemes figyelni. E két szempont figyelembevételével ajánlunk 5 részvényt és 5 ETF-et.

Folyamatosan változnak ugyan a világ tőkepiaci folyamataival kapcsolatos várakozások, s a befektetők egymásnak totálisan ellentmondó prognózisokkal is találkozhatnak, mégis mindig van néhány nagy valószínűséggel érvényesülő tendencia. Aki a saját pénzének fialtatására készül, célszerű, ha ezekre a folyamatokra fókuszál.

Jelen pillanatban talán a legerősebb ilyen prognózisnak az tűnik, hogy a feltörekvő piacok középtávon is jobban fognak teljesíteni a fejletteknél. Néhány éve egy ilyen várakozás bizonyára mosolyt csalt volna a szakértők arcára. Illetve nem önmagában azon csóválták volna a fejüket, hogy a feltörekvők felülteljesítők lehetnek, hiszen ez nagyon sokszor volt már így. Viszont a tapasztalatok azt mutatták, hogy ezek a piacok az esésekben is az élen tudnak járni, s bizony a kisebb-nagyobb válságok kiindulópontjai is feltörekvő piacok voltak a kilencvenes, majd a kétezres években. Vagyis a magas hozamelvárás nagy kockázattal párosult. Ez a helyzet azonban alapvetően megváltozott a amerikai sub-prime adósságválsággal, illetve az azt követő, világgazdasági krízisbe átcsapó 2008-as pénzügyi krízissel.

Az 5 ETF

Direxion Emerging Markets Bull (EDC)

Azoknak, akik általában hisznek a feltörekvő piacokban.

ProShares Short QQQ (PSQ)

Azoknak, akik szerint az amerikai technológiai részvények esni fognak,
ez az ETF akkor ér többet, ha a Nasdaq 100 index értéke csökken.

ProShares Short S&P 500 (SDS)

Kockázatkedvelő pesszimistáknak, ez az ETF az S&P 500 index
csökkenését dupla akkora profittal követi.

Guggenheim Frontier Markets (FRN)

A feltörekvő piacok fejlettlenebbjeit szokás a frontier market
kategóriába sorolni, például Szerbia, Ciprus, Elefántcsontpart tartozik
ide.

SPDR BRIC 40 (BIK)

Aki a feltörekvőkön belül főleg a BRIC-országok növekedésére (Brazília,
Oroszország, India, Kína) kíván tenni, ezt válassza.

Ha kissé leegyszerűsítjük a folyamatokat, akkor azt is lehet mondani, hogy a magánszektor brutális eladósodásának a helyébe ma az állami költekezés lépett a fejlett világban. Állami pénzen stafírozták ki világszerte a bankokat, hogy megóvják a pénzügyi rendszert az összeomlástól, majd irgalmatlan összegeket toltak a gazdaságba az egyes államok azzal a céllal, hogy felpörgessék a növekedést. Az amerikai Federal Reserve éppen lapzártánkkor, november elején jelentette be, hogy a piaci várakozásoknak megfelelően életbe lép a QE2, vagyis a quantitative easing második szakasza. Ennek keretében újabb 600 milliárd dollár értékben vásárolnak vissza állampapírokat, vagyis ennyi friss pénzt pumpálnak a gazdaságba. Az elemzők egy része megkérdőjelezi, hogy mindez eléri-e a célját: az már eddig is jól látszott, hogy a pénzbőség felfelé hajtja a tőzsdéket, de a reálgazdaság nincs túl jó bőrben. Az állam kiköltekezik, miközben a növekedés nem nagyon akar beindulni, a munkanélküliség se csökken.

Nyerő kereső 1

Közben azonban a feltörekvő piacok számottevő részén nincsenek ilyen problémák. A növekedés továbbra is jócskán meghaladja a fejlett országokét, miközben az eladósodottság sem nagy, s a költségvetési hiány sem jellemző. Vagyis, a feltörekvő piacok relatív kockázata csökkent, miközben növekedési előnyük nem változott a fejlettekhez képest. Ebből adódik az az alapvető következtetés, hogy a feltörekvő piacoknak célszerű lehet az eddigieknél nagyobb súlyt adni a portfóliókban, hiszen a fejlettekhez képest javult a kockázat-hozam arányuk.

A portfólió kialakításának másik sarkalatos pontja manapság a megfelelő részvényválasztás. A mai várakozások szerint ugyanis sem nagy részvénypiaci emelkedés, sem újabb összeomlás nem várható globálisan, s ha ez így lesz, a szűk sávban mozgó piacon azon papírok kipécézése lehet a nyerő, amelyek önálló pályát futnak be, és például stagnáló piacon is szép teljesítményre képesek.

Mindezek figyelembevételével összeállításunkban 5 részvényre és 5 tőzsdén kereskedett befektetési alapra (exchange traded fund – ETF) hívjuk fel a figyelmet. Mint az a magyar piacok megítéléséről szóló cikkünkből (12–13. oldal) kitűnik, a hazai piac, s főleg a kis papírok jelenleg magas kockázatúnak, s alulteljesítőnek látszanak. Ezért most kizárólag az amerikai tőzsdéken forgó papírokból válogattunk, persze nem csak tengerentúli cégekből. Mind az 5 részvény más-más ok miatt lehet érdekes, az ETF-ek kiválasztására pedig a feltörekvő piacok várható felülteljesítésének jegyében került sor.

Az 5 részvény

BP (tőzsdei jele: BP)

Első jól ismert versenyzőnk nagyszabású környezetszennyező hírében áll,
és ez jól be is döntötte az árfolyamát. Néhány nap alatt, az áprilisi
olajtragédiát követően 60-ról 30 dollár alá esett, s miként az hasonló
esetekben törvényszerű, beindultak a csődről szóló kapcsolatos
találgatások. Ezt követően 30-ról 40 dollárig kapaszkodott fel a kurzus,
ahol azonban megrekedt. A piacot csak a számok érdeklik, s ma még nem
egyértelmű, milyen üzletrészeitől kíván még a cég megválni, illetve
mekkora kártérítési kötelezettséggel kell szembenéznie. Aki abban bízik,
hogy a BP rövid úton kievickél a krízisből, elgondolkodhat a papíron.

Nokia (NOK)

A finn mobilgyártó tíz éve még a legígéretesebb, legjobban pörgő papírok
egyike volt. A mobiltelefon-biznisz koronázatlan királya, az
utolérhetetlen piacvezető, amelynek a részesedése minden negyedévben
kissé nőni tud. Aztán elmúlt a világ dicsősége, több kisebb fiaskó után
az okostelefon-harcban csúnyán elvérzett a Nokia. Későn reagált, akkor
is rosszul, piaci részesedése a nagy árréssel értékesíthető termékeknél
megroggyant. Árfolyama nagyjából ott is van, ahol tíz éve volt. Most új
rohamra indulnak, új vezetővel, új stratégiával. Aki még hisz bennük,
vehet a papírból. A piac sok elemző szerint az örök tipródást árazza, ha
mégis ki tudnak törni a bénázásból, azt az árfolyam-emelkedés fogja a
legjobban jelezni.

Google (GOOG)

A Google sok éven át tőzsdei sikertörténetet írt, tavaly roggyant meg
először komolyabban az árfolyam. Üzleti modellje zseniális, azonban az
elmúlt időszakban feléledtek a profitnövekedés kifulladásával
kapcsolatos kételyek, s egy időben elterjedt nézetté vált, hogy az Apple
jókora részt hasíthat ki a Google tortájából. Az árfolyam a korábbi 600
dollár feletti csúcsokról 450 alá hullott, azonban az elmúlt hetekben
látványosan magára talált a papír. A szakértők mindig is azt mondták,
hogy a Google kihagyhatatlan a portfóliókból, a kérdés csak az, hogy
mikor kell venni. Persze 450-en kellett volna, onnan hosszabb
szerencsétlenkedés után mára újra 600 fölé lendült a kurzus. Úgy tűnik, a
cég legfrissebb számai, valamint az Android operációs rendszer gyors
terjedése meggyőzték a befektetőket arról, hogy nem érdemes tovább várni
a vételekkel. Az árfolyam történelmi csúcsa közelében van, de ha áttör,
ki tudja, hol áll meg. Az Apple példája mindenesetre azt mutatja, hogy
minden túlértékeltségi félelem ellenére – amíg nincs komoly gond a
bizniszben – a legjobbak bármeddig tudnak emelkedni.

MakeMyTrip (MMYT)

Ennek a cégnek a nevéhez fűződik 2010 egyik legsikeresebb tőzsdei
bevezetése (IPO) Amerikában, a papír a kibocsátási árhoz képest pár nap
alatt a triplájára növelte értékét. Egy indiai utazási szolgáltatóról
van szó, s első ránézésre egy méretes lufiról. Csakhogy az indiai
utazási piac dinamikusan bővül, a MakeMyTrip pedig jócskán piaci átlag
feletti ütemben növeli bevételeit. Aprócska gond, hogy még veszteséges,
de ha tervei megvalósulnak, s még néhány éven át tartja a növekedési
terveket, rögtön olcsóvá válik. Lutripapír, de jó pár ázsiai cég indult
pontosan így az amerikai tőzsdén az elmúlt években, s közülük a
legjobbak bizony hatalmas hozamot biztosítottak a befektetőknek.

Urban Outfitters (URBN)

Ha a hölgyek divattal kapcsolatos megérzéseiben bízhatunk, ez is kitűnő
befektetés lehet. A Motley Fool (fool.com) befektetési portál frissen
indult rovatában női befektetők választanak, s a döntésben szerepet
játszik a kereskedő cégek portékáiról alkotott szubjektív véleményük is.
Szerintük az Urban Outfitters nagyon trendi, sikerre ítélt cuccokkal
van tele. A termékportfólió minden korosztályra lő, az értékesítés is
profin zajlik. Persze pénzügyileg is megvizsgálták a hölgyek a céget, s
azt találták, hogy profi menedzsment áll az élén, eladósodva nincs, és
az értékeltségi szint is kedvező.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik