Élet-Stílus

A szerbek elfogadják a büntetésüket

A Szerb Labdarúgó Szövetség (FSS) mégsem nyújt be fellebbezést a félbeszakadt olasz-szerb Eb-selejtező kapcsán hozott UEFA-döntés ellen.

Az UEFA fegyelmi bizottsága többek között pénzbüntetéssel sújtotta Szerbiát a genovai olasz-szerb Eb-selejtező előtt, alatt és után történt szurkolói rendbontás miatt.

Tomislav Karadzsics, az szerb szövetség (FSS) elnöke október 29-én, az UEFA-döntés napján még úgy nyilatkozott, a szerb szövetség fellebbezni fog, és megpróbálja elérni, hogy újrajátsszák az október 12-én lelátói rendbontás miatt félbeszakadt mérkőzést.

„A szövetség úgy döntött, elfogadja az UEFA által kiszabott büntetést, miután az FSS vezetősége és jogászai úgy ítélték meg, hogy a fellebbezés nem járna pozitív következményekkel” – áll a közleményben.

Az UEFA-verdikt értelmében a meccs három pontját az olasz válogatott kapta meg 3-0-val. Az európai szövetség emellett a szerbekre 120 ezer, az olasz szövetségre 100 ezer eurós pénzbüntetést rótt ki, és a szerb válogatott köteles zárt kapuk mögött játszani következő hazai tétmérkőzését, az Észak-Írország elleni Eb-selejtezőt.

Továbbá mind a szerb, mind az olasz válogatott további egy hazai mérkőzését köteles zárt kapuk mögött rendezni – de ezt a büntetést két évre felfüggesztette az UEFA.

Sztojkovics kimaradt

Vladimir Petrovics szövetségi kapitány nem hívta meg a bolgárok elleni barátságos meccsre készülő keretébe Vladimir Sztojkovicsot. Sajtóhírek szerint Petrovics azért hagyta ki a keretből a Partizaban kölcsönben védő 27 éves, 37-szeres válogatott hálórtt, hogy megelőzze az újabb rendbontást. A genovai olasz-szerb Eb-selejtező előtt a Partizan ősi riválisának, a belgrádi Crvena zvezdának a szurkolói hírek szerint fölrontottak a válogatott csapatbuszára, és életveszélyesen megfenyegették a kapust, amiért a Crvena korábbi kapusaként volt mersze a Partizánhoz igazolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik