Élet-Stílus

Carew is megsérült, nehéz helyzetben a Villa

Újabb csatárát vesztette el az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő Aston Villa: Emile Heskey után John Carew is megsérült.

“Már Emile is nagy veszteség volt – nyilatkozott a klub honlapján a csapat vezetőedzője, Gerard Houllier. – Három gólt szerzett az elmúlt hat mérkőzésen, most pedig ráadásul Johnt is mellőznünk kell, akinek a vizsgálatok egy apró szakadást mutattak ki a vádlijában. Gabby egyelőre lábadozik, így a fiatal Nathan Delfouneso kapja meg a lehetőséget.”

A 31 éves Carew Heskey-t hivatott volna helyettesíteni a Villa soron következő szombati Fulham elleni bajnokiján, de ő is – csakúgy mint társa – nem állhat csapata rendelkezésére közel egy hónapig. Mivel Gabriel Agbonlahor ágyékoperációját követően egyelőre csak könnyített edzéseken vehetett részt, Houllier-nek valóban nem maradt sok lehetősége.

Az Aston Villában nevelkedett 19 éves Delfouneso 2008-ban került fel a felnőtt csapat keretébe, ahol 24 mérkőzésen lépett pályára és hat gólt szerzett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik