Élet-Stílus

Első pontjaira hajt a Loki

admin
admin

2010. 11. 04. 07:00

A Loki első pontjait "űzi" a csütörtök esti EL-meccsen, az eindhoveni Philips stadionban viszont nem lesz könnyű dolga, pláne úgy, hogy ismét több játékosát nélkülözi.

A hét elején kiderült, hogy Kabát Péter biztosan nem szerepelhet a hollandok ellen, a támadó arcüreggyulladás miatt el sem utazott a társakkal.

A futballista amúgy meg van átkozva az Európa Liga-szerepléssel, hisz a Sampdoria vendégeként és a PSV elleni hazai mérkőzésen eltiltás miatt nem léphetett pályára, mivel a Metaliszt Harkiv elleni budapesti összecsapáson kiállították. Rajta kívül még Farkas Balázs, Kulcsár Tamás és Szűcs István maradt ki az utazó keretből sérülés miatt.

A klub honlapjának beszámolója alapján a húszfős keret gépe szerdán délelőtt fél tízkor szállt fel a hajdúsági városból és jókora késéssel koradélután landolt a holland városban. Herczeg András vezetőedző szerdán 19 órakor a találkozó helyszínén tartott edzést játékosainak, előtte azonban a sajtónak is nyilatkozott.

“Meghibásodott a repülőgép, amivel utaztunk, ezért kalandos volt a megérkezés, késtünk is, de remélem, ez nem befolyásolja majd a játékunkat” – mondta. “Ellenfelünk futballistái labdabiztosak, jól passzolnak, az összecsapásnak ők az esélyesei, de szeretnénk megnehezíteni a dolgukat legalább annyira, mint két héttel ezelőtt Budapesten.”

Herczeg mindemellett kiemelte, hogy a budapesti találkozón a DVSC játékosainak energiáját lekötötte a védekezés, keveset sikerült támadniuk, s ezen mindenképpen szeretnének változtatni.
“Várhatóan az Eindhoven irányít majd a meccsen, de erre felkészültünk, s fontos, hogy fegyelmezettek és szervezettek legyünk” – zárta tájékoztatóját a klubmenedzser.

A magyar bajnok továbbra is arra vár, hogy megszerezze első pontjait valamelyik európai kupasorozat főtábláján. Ez tavaly a Bajnokok Ligájában nem sikerült, s egyelőre a második számú kupában is három vereség a mérlege, ráadásul a gárda mindössze egyetlen gólt szerzett.

élő: story tv

A magyar bajnok PSV elleni csütörtöki mérkőzését – ahogy a debreceniek többi EL-találkozóját is – Magyarországon a Story TV közvetíti élőben.

Abban bízhat a Debrecen, hogy az EL-ben javuló formát mutat, a nyitókörben az ukrán Metaliszt Harkivtól elszenvedett 5-0-ás vereség után a Koman Vladimirral felálló Sampdoria otthonában 1-0-s vereséggel zárt, majd legutóbb a mostani rivális, azaz a Dzsudzsák Balázst foglalkoztató PSV ellen már sikerült betalálni, igaz, így is 2-1-es holland siker született. A 21:05-kor kezdődő összecsapást követően péntek délelőtt utazik haza a magyar együttes.

A Lokival ellentétben több egyesület már a tavaszi folytatással kalkulálhat, sőt, nyolc csapat már a csütörtöki 4. fordulóban továbbjuthat. A Manchester City, a Sporting, a BATE Boriszov, a CSZKA Moszkva, a Zenit, a Stuttgart, a Paris Saint-Germain és a Porto kerülhet a legjobb 32 közé.

A magyar játékost foglalkoztató csapatok közül a Sampdoria (Koman Vladimir) a Metaliszt Harkivot fogadja a Debrecen csoportjában, Huszti Szabolcs együttese, a Zenit a Hajduk Split, míg Juhász Roland gárdája, az Anderlecht az AEK vendége lesz Athénban. A sérült Hajnal Tamást nélkülöző Dortmundot a Paris Saint-Germain fogadja.

Európa Liga, csoportkör, 4. forduló
I csoport:
Sampdoria (olasz)-Metaliszt Harkiv (ukrán), 21:05
PSV (holland)-DEBRECENI VSC, 21:05
Az állás: 1. Eindhoven 7 pont, 2. Metaliszt 6, 3. Sampdoria 4, DVSC 0 (1-8)

A csoport:
Lech Poznan (lengyel)-Manchester City (angol), 19:00
Juventus (olasz)-Red Bull Salzburg (osztrák), 19:00
Az állás: 1. Manchester City 7, 2. Lech 4, 3. Juventus 3, 4. Salzburg 1

B csoport:
Rosenborg (norvég)-Atlético (spanyol), 19:00
Leverkusen (német)-Arisz (görög), 19:00
Az állás: 1. Leverkusen 5, 2. Atlético 4 (4-2), 3. Arisz 4 (2-2), 4. Rosenborg 3

C csoport:
Gent (belga)-Sporting (portugál), 19:00
Levszki (bolgár)-Lille (francia), 19:00
Az állás: 1. Sporting 9, 2. Lille 4, 3. Levszki 3, 4. Gent 1

D csoport:
PAOK Szaloniki (görög)-Villarreal (spanyol), 19:00
Bruges (belga)-Dinamo Zagreb (horvát), 19:00
Az állás: 1. Villarreal 6, 2. Dinamo 4 (2-1), 3. PAOK 4 (2-2), 4. Bruges 2

E csoport:
BATE Boriszov (fehérorosz)-Sheriff Tiraspol (moldovai), 19:00
Dinamo Kijev (ukrán)-AZ Alkmaar (holland), 19:00
Az állás: 1. BATE 7, 2. Dinamo Kijev 4, 3. Sheriff 3 (3-3), 4. Alkmaar 3 (4-7)

F csoport:
CSZKA Moszkva (orosz)-Palermo (olasz), 19:00
Lausanne (svájci)-Sparta Praha (cseh), 19:00
Az állás: 1. CSZKA 9, 2. Sparta 4, 3. Palermo 3, 4. Lausanne 1

G csoport:
Hajduk Split (horvát)-Zenit (orosz), 21:05
AEK Athén (görög)-Anderlecht (belga), 21:05
Az állás: 1. Zenit 9, 2. Anderlecht 3 (4-4), 3. AEK 3 (5-8), 4. Hajduk 3 (2-5)

H csoport:
Odense (dán)-Young Boys (svájci), 21:05
Getafe (spanyol)-VfB Stuttgart (német), 21:05
Az állás: 1. VfB Stuttgart 9, 2. Young Boys 6, 3. Getafe 3, 4. Odense 0

J csoport:
Paris SG (francia)-Dortmund (német), 21:05
Sevilla (spanyol)-Karpati Lviv (ukrán), 21:05
Az állás: 1. Paris SG 7, 2. Sevilla 6, 3. Dortmund 4, 4. Karpati Lviv 0

K csoport:
Steaua (román)-Utrecht (holland), 21:05
Liverpool (angol)-Napoli (olasz), 21:05
Az állás: 1. Liverpool 5, 2. Napoli 3 (3-3), 3. Utrecht 3 (1-1), 4. Steaua 2

L csoport:
Rapid Wien (osztrák)-CSZKA Szófia (bolgár), 21:05
Porto (portugál)-Besiktas (török), 21:05
Az állás: 1. Porto 9, 2. Besiktas 6, 3. Rapid 3, 4. CSZKA 0
A csoportokból az első két helyezett jut tovább.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.