Élet-Stílus

Utolsó lehet a 42. Filmszemle

A filmfinanszírozás- és gyártás teljes átalakítását vetíti előre a 2011. évi költségvetési törvényjavaslat; a megszűnő mozgókép közalapítvány után a legtöbb filmpénzt a Nemzetgazdasági Minisztérium költheti el, csak azt nem tudni még, mire - írja a Népszabadság.

A lap szerint a magyar filmszakma helyzete az új büdzsétervezet alapján némiképp hasonlít a Fidesz 1998-ban történt kormányra kerülése utánihoz. Ugyanis a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) támogatási keretét az idei 5,1 milliárdról 1,035 milliárd forintra csökkenti a kormány 2011-re, és máshol teremtenének filmes forrásokat.

A tervek szerint, jövőre, más közalapítványokkal együtt meg is szüntetik az MMK-t, de talán a filmművészszövetséggel közösen még meg tudja rendezni a február eleji Magyar Filmszemlét. Emellett, a lap egy rejtélyes “magyar film támogatása” elnevezésű rovatot talált
a Nemzetgazdasági Minisztérium költségvetési fejezetében.

A Népszabadság arra is emlékeztet, hogy az MMK támogatta a filmterjesztést, a
filmes kiadványokat, rendezvényeket, a Mozgókép Mestere díjat, fizette
a nemzetközi kapcsolatokból adódó költségeket, aminek forrása most nem
látszik. Ugyanakkor a közalapítványnak filmek gyártására felvett
ötmilliárd forint bankhitele van. Ennek fedezetét a kormánnyal kötött
2013-ig szóló támogatási szerződés jelentette.

A szétaprózott összegeket összeadva 3,2 milliárd forint állami filmtámogatást oszthatnak szét 2011-ben. Ehhez hozzájöhet még az az egymilliárd forint, amit korábban zároltak. A lap szerint így az összeg már nem lenne olyan kevés. “Csak az a kérdés, kik osztanák el, és mire” – olvasható a Népszabadságban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik