Élet-Stílus

Kötelező-roham: a suzukisok a legaktívabbak

A CLB független biztosítónál már most ötször annyian váltottak biztosítót, mint tavaly ilyenkor. Érdekesség, hogy feltűnően sok volt az első napokban az, aki Suzuki gépkocsijára kötött biztosítást.

Mintha valami kuriózumot árulnának potom pénzért, úgy megrohanták a biztosítási alkuszokat az ügyfelek már a kötelező kampány első napjaiban – állítja a CLB. A cég tapasztalata szerint a legtöbben este otthon, nyugodt körülmények között szerződnek, de napközben órákat töltenek az Interneten azzal, hogy megtalálják a legjobb ajánlatot.

Ráérős nők

A kampány első két napján az átszerződők 79 százaléka férfi volt. A két nap alatt 300 ezer látogatót vonzó biztosítási portál szerint: további érdekesség az is, hogy a legkorábban biztosítást kötők többnyire suzukisok. A “Mi autónk” tulajdonosai mintegy hatszor annyian látogatták a biztosítási portált, mint más gépjárművek tulajdonosai.

A cég felméréséből kiderül, hogy a férfiak számára fontosabb a kötelezőbiztosítás-váltás, mint a nőknek. Az idei kampány első két napjában az „átszerződők” 79 százaléka férfi, 21 százaléka pedig nő volt. Az elő két napon reggel fél 8 és 9 között, valamint délután 5 és 7 óra között látogatják a legtöbben azokat a honlapokat, amelyeken biztosítást lehet kötni. Noha ezekben az időpontokban tízszer annyian nézik meg ezeket az internetes helyeket, mint általában, a biztosításokat jellemzően a nyugodalmasabb órákban, este 7 után kötik azok, akik napközben végigfutották az ajánlatokat – derül ki a CLB elemzéséből.

Régi, új szereplők

Az első két nap adatai azt mutatták, hogy a biztosítót váltók 75 százaléka három cég ajánlata közül választott: az Allianz, az Astra, és a K&H, közel egyenlő arányban osztozott az új kötéseken, 25 százalék pedig 11 másik cég ajánlatát választotta.

A CLB szerint az Astra, mint új szereplője a biztosítási piacnak, igen kedvező ajánlattal igyekszik tarolni, az Allianz a 100 százalékos elektronikus kommunikációra, bankkártyás és inkasszós díjfizetésű e-GFB termékével ér el sikereket. A K&H -t pedig a banki világból jól csengő neve is segíti. Az MKB úgy tűnik „megunta”, hogy évek óta csak szemlélője a versenynek, az első két napon a “váltók” csaknem 7 százaléka választotta őket. Ez többek között annak is köszönhető, hogy elsősorban az alkuszokra támaszkodik, alkuszi csatornákon kedvezőbb díjat hirdetett. Viszont a tavalyi nagy nyertes, az UNIQA és az Aegon nem tudja megismételni a sikert, csak kevés kategóriában adnak „nyerő” díjat.

További érdekesség, hogy feltűnően sok volt az első napokban az, aki Suzuki gépkocsijára kötött biztosítást. A kötések mintegy 25 %-a vonatkozott erre a típusra, második helyen a „Volkswagnesek” és a „Fordosok” állnak 8-8 százalékkal. – nyilatkozta Németh Péter, CLB Alkusz Kft igazgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik