Élet-Stílus

Egervári a Newcastle-ből is válogat

admin
admin

2010. 11. 03. 14:31

Egervári Sándor szövetségi kapitány kihirdette 19 fős keretét a labdarúgó-válogatott idei utolsó, Litvánia elleni fellépésére. Kádár is meghívót kapott, de Hajnal (képünk) is szerepelhet.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a november 17-én 18 órától Székesfehérváron esedékes találkozóra meghívót kapott a Newcastle United védője, Kádár Tamás is, aki korábban még nem szerepelt a felnőtt nemzeti együttesben.

“A keret összetételéből kitűnik, hogy elsősorban azokra a játékosokra számítok a litvánok ellen, akikkel az őszi Eb-selejtezőkön is számoltam” – mondta a szakvezető.

“Kádár Tamás az egyetlen új arc, ő a betegségét követően már utolérte magát, és az Arsenal elleni Ligakupa-mérkőzésen jól futballozott. Régóta szeretném őt kipróbálni a válogatottban, és a litvánok elleni meccs erre kiváló lehetőséget biztosít. Talán még Hajnal Tamás meghívása okozhat némi meglepetést, hiszen a középpályás ősszel sérüléssel bajlódott, és még nem játszott a Dortmundban. Beszéltem vele, azt mondta, rendbe jött, és két hét múlva már tökéletesen bevethető állapotban lesz”.

A játékosok november 15-én, hétfőn találkoznak Telkiben.

A magyar labdarúgó-válogatott kerete
Kapusok: Fülöp Márton (Ipswich), Király Gábor (1860 München)
Védők: Lázár Pál (Videoton), Vermes Krisztián (Újpest), Lipták Zoltán (Videoton), Pintér Ádám (Zaragoza), Juhász Roland (Anderlecht), Kádár Tamás (Newcastle), Laczkó Zsolt (DVSC)
Középpályások: Koman Vladimir (Sampdoria), Gera Zoltán (Fulham), Hajnal Tamás (Dortmund), Elek Ákos (Videoton), Varga József (DVSC), Dzsudzsák Balázs (PSV), Czvitkovics Péter (DVSC)
Csatárok: Rudolf Gergely (Genoa), Szalai Ádám (Mainz), Priskin Tamás (Ipswich)
Biztonsági tartalékok: Komlósi Ádám (DVSC), Koltai Tamás (Győr)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: Bielik István / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.