Élet-Stílus

Szenvedve nyert a Ferencváros

admin
admin

2010. 10. 30. 19:40

A Ferencváros nyögvenyelős győzelmet aratott a Szolnok ellen a labdarúgó Monicomp Liga 12. fordulójában.

A debreceni lépéstévesztés után a Ferencváros a papírformának megfelelően legyőzte az újonc Szolnokot, igaz, a vártnál lényegesen nehezebben zsebelte be a három pontot.

A Fradi mezőnyfölényben játszott, de támadásaiban kevés volt átütőerő, a helyzetek kimaradtak, így sokáig a védekezésre koncentráló Szolnok szája íze szerint csordogált a találkozó. A pontok sorsát végül a 62. percben egy védő, a csereként beállt Tóth Bence szabadrúgása után közelről a léc alá bólintó Rodenbücher döntötte el. A hajrában a Szolnoknak is akadt egy nagy helyzete, míg a Fradi Tóth révén a kapufát találta el.

„A Szolnok a védekezésre helyezte a hangsúlyt, ritkán jött előre, de akkor volt veszély a kontráiban. Szerettük volna minél hamarabb megszerezni a vezetést, ez nem sikerült, ezért nem volt könnyű, de a lényeg, hogy megszereztük a három pontot” – nyilatkozta a Sport Televíziónak Rodenbücher, aki a múlt héten, Debrecenben is eredményes volt.

Győzelmével a Ferencváros megelőzte a pénteken a Kaposvárt legyőző Debrecent, feljött a második helyre, de két órával később a harmadikra esett vissza, miután a Zalaegerszeg egy gólgazdag meccsen 4-3-ra nyert a MTK otthonában, így egy ponttal megelőzi. A fővárosi kék-fehérek háromgólos hátrányból egyenlítettek, aztán mégis kikaptak: a 89. percben Panikvar indult meg a félpályáról, és 13 méterről a kapuba lőtt.

A Vasas is a hajrában fektette két vállra soros ellenfélt, a Haladást, Németh Norbert 91. percben állította be a 2-1-es végeredményt. A Pápa zsinórban harmadszor nyert, egy góllal győzte le a Siófokot, amely egymásután harmadszor kapott ki, ráadásul ezeken a meccseken gólt sem lőtt, viszont kapott kilencet – és így a 13. helyre esett vissza.

A Győri ETO FC négy nyeretlenül megvívott bajnoki, egy döntetlen és három vereség után nyert ismét: 2-1-re verte Kecskemét csapatát úgy, hogy a végeredmény már az első félidőben kialakult, és a három gólból kettő (egy-egy) tizenegyesből született. A győzelmet jelentő találatot Ceolin beadását követően Bugerra szerezte néhány lépésről.

Monicomp Liga, 12. forduló:
Ferencváros-Szolnoki MÁV FC 1-0 (0-0)
Gól: Rodenbücher (62.)
Kiállítva: Sztanisics (90., Szolnok)

Vasas-Szombathelyi Haladás 2-1
Gól: Pancsava (26.), Németh N. (91.), ill. Sipos N. (23.)

BFC Siófok-Lombard Pápa 0-1 (0-0)
Gól: Marics (52.)

MTK Budapest–Zalaegerszeg 3-4 (0-3)
Gól: Könyves (53.), Ladányi (64.),Eppel (84.), illetve Balázs (11.), Simon A. (34.), Rajcomar (43., 11-esből), Panikvar (89.)

Győri ETO FC – Kecskeméti TE-ERECO 2-1 (2-1)
Gól: Pilibaitis (18., 11-esből), Bouguerra (38.), ill. Némedi (45., 11-esből)

Vasárnap:
Újpest FC-Paksi FC, 17:30

Az élcsoport:
1. Videoton 26 pont
2. ZTE FC 23
3. Ferencváros 22

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.