Élet-Stílus

Pofozógép lett a Stuttgart

admin
admin

2010. 10. 30. 20:30

A 2007-es bajnok VfB Stuttgart tíz mérkőzésen immár a hetedik vereségét szenvedte el a Bunesligában, márpedig a mostani szezonban egyetlen másik csapatot sem páholtak el ennyiszer. Szombaton Wolfsburgban botlott.

A múlt héten úgy tűnt, hogy a korábban szebb napokat is megélt VfB Stuttgart a St. Pauli elleni győzelmével megkezdi felzárkózást, de messzire nem jutott: a wolfsburgi veresége miatt a 16., osztályozós helyre esett vissza a tabellán az ötszörös bajnok.

Sőt, a Stuttgart annak is örülhet, hogy csak két gólt kapott a Wolfsburg ellen, hiszen ziccerig sem jutott el, míg a „farkasoknak” sok helyzetük volt, de ebből csak kettőt használtak ki. Diego szögletei után előbb Kjaer, majd Dzeko fejelt a kapuba. Utóbbi úgy, hogy az ötösön belül a kapussal együtt nyolc vendégjátékos „próbált meg” menteni.

A Stuttgarthoz hasonlóan a „gyengélkedőn” van a Mönchengladbach és a Schalke is. A gelsenkircheniek hazai pályán kaptak ki a Bayer Leverkusentől (az esti meccs egyetlen gólját a csereként beállt Sam szerezte), és momentán csak 17. helyen állnak…

A Mönchengladbach zsinórban harmadszor kapott ki, szombaton – stílszerűen – három gólt kapott a szintén nem remeklő újonc Kaiserslauterntől, és a sereghajtó pozíciójába esett vissza. Ugyanakkor aggódnia nem nagyon kell, legalábbis egyelőre, mivel meglehetősen sűrű a mezőny, az utolsó ‘Gladbachot és a jelenleg ötödik helyen álló Hoffenheim között ugyanis három csak győzelemnyi, azaz kilenc pont a különbség.

A forduló előtt utolsó Köln például a Hamburg felett aratott sikerével öt helyet javított a helyezésén. A „kecskések” hőse a mesterhármast szerző Novakovic volt, míg Podolski két gólpasszal járult hozzá a Köln 3-2-es sikeréhez. Ugyanilyen arányban kapott ki a héten a Német Kupa-sorozatnak búcsút intő Werder hazai pályán a Nürnbegtől, amely szezonbeli első győzelmét aratta idegenben. Az 5. percben Hugo Almeida fejesével a brémaiak szerezték meg a vezetést, de a folytatásban három vendéggól következett a sorban.

Gündogan kíméletlenül kihasználta csapata első valamirevaló helyzetét az első félidő végén, majd a szünet után Ekici pofozta a hálóba a kapusról kipattant labdát, majd ismét Gündogan fogadhatta a társak gratulációit. Persze abból kijár Schiebernek is, mivel min a három nürnbergi gólt ő „készítette elő”. A 92. percben Pizarro foglalta keretbe a meccset. A Werder három egy győzelem és egy döntetlen után kapott ki ismét.

Bundesliga, 10. forduló:
1. FC Köln-Hamburger SV 3-2 (2-2)
Gól: Novakovic (11., 29., 84.), ill. Petric (15.), Son (24.)

Kaiserslautern-Borussia Mönchengladbach 3-0 (0-0)
Gól: Tiffert (71.), Nemec (83.), Lakic (88.)

St. Pauli-Eintracht Frankfurt 1-3 (1-1)
Gól: Zambrano (5.), illetve Gekasz (42., 70., az elsőt 11-esből), Caio (90.)
Kiállítva: Asamoah (48., St. Pauli)

VfL Wolfsburg-VfB Stuttgart 2-0 (1-0)
Gól: Kjaer (6.), Dzeko (76.)

Werder Bremen-1. FC Nürnberg 2-3 (1-1)
Gól: Hugo Almeida (5.), Pizarro (91.), ill. Gündogan (45., 73.), Ekici (48.)

Schalke 04-Bayer Leverkusen 0-1 (0-0)
Gól: Sam (65.)

Vasárnap:
FSV Mainz 05-Borussia Dortmund, 16:30
1899 Hoffenheim-Hannover 96, 18:30

Pénteken játszották:
Bayern München-SC Freiburg 4-2

Az élcsoport:
1. Mainz 24 pont/9 mérkőzés
2. Borussia Dortmund 22/9
3. Bayer Leverkusen 18

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.