Élet-Stílus

F1: Koreában is tarolt a Red Bull

Sebastian Vettel idei kilencedik, a Red Bull 14. pole pozícióját szerezte a Koreai Nagydíj időmérőjén. A német mellől csapattársa, Mark Webber indul majd, a második sorból pedig Fernando Alonso és Lewis Hamilton vághat neki a futamnak.

A kvalifikáció első szakaszában szokás szerint búcsúzott a három újonccsapat hat pilótája, míg a régieknek “szégyenpadot” jelentő hetedik kieső helyre már-már szokásosan a Force Indiá-s Vitantonio Liuzzi került. A Q1-ben egyébként Lewis Hamilton volt a leggyorsabb. A Q2 végére több mint egy másodpercet gyorsult a pálya, Hamilton 1:37.113-as idejével szemben Mark Webber már 1:36.0-ás körrel zárt az élen, de alig maradt el tőle Vettel, Massa és Alonso. A kieső csoportba a két Toro Rosso, a Renault orosz pilótája, Vitalij Petrov, a Force Indiá-s Adrian Sutil, a két Sauber és a williamses Nico Hülkenberg került.

A Q3 elején Alonso már 1:35.9-es idővel kezdett, és ezt egészen a végéig nem tudták megjavítani a riválisok. Lewis Hamilton kis híján kiszállt az időmérőből, amikor a bokszutca bejáratánál megcsúszott és majdnem a betonfalhoz vágta az autót. Az utolsó nekifutásra Alonso még faragott is a saját idejéből, de végül Vettel és Webber is javított, így a Red Bull elfoglalta a vasárnapi első sort.

Alonso Hamiltonnal osztozik majd a második soron, őket Rosberg, Massa, Button, Kubica, Michael Schumacher és Rubens Barrichello követi a rajtrácson. Érdemes kiemelni, hogy a jongami pályán a koszos oldal annyira poros, hogy a páros helyeken álló pilóták, mint például Webber és Hamilton tulajdonképpen rosszabb helyzetben lesznek a startnál, mint a gyengébb rajtpozíciót elérő, de a versenyívről induló társaik. A kiegyenlítettnek látszó erőviszonyok és a vadonatúj pálya izgalmas versenyt ígér, az első Koreai Nagydíj közép-európai idő szerint reggel nyolckor kezdődik majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik