„Nem állunk meg félúton, sztálinizmus pusztuljon!” – visszhangozta százezer tüntető 1956. október 6-án, Rajk László temetésén. A szovjetunióban megkezdődött Sztálin bűneinek feltárása, a Rákosi nem tudta megakadályozni a korábbi törvénytelenségek kivizsgálását, hatalma megingott.
Megélénkült a pártellenzék tevékenysége, értelmiségi körök alakultak, az elkövetett hibákért felelős pártvezetés felelősségre vonását, politikai vitákat és Nagy Imre rehabilitálását követelték.
Ruszkik, haza!
A főiskolákon, egyetemeken diákok szervezkedtek, követeléseik között már többek között többpárti választásokat, Nagy Imre miniszterelnöki kinevezését, a szovjet csapatok kivonását, a Kossuth-címer visszaállítását követelték.
Október 23-ra a műegyetemisták szerveztek tüntetést, amit a kormány előbb betiltott, majd mégis engedélyezett: budapesti pártszervezeteket mozgósítottak, hogy a tömegben elvegyülve próbálják „normális mederben” tartani az eseményeket. Délután a Petőfi-szobornál Sinkovits Imre elszavalta a Nemzeti dalt, a refrént vele zúgta 10-15 ezer ember.
A Bem-szobornál (MTI)
A lengyel szabadságmozgalommal való szolidaritásuk kifejezésére a tüntetők a Bem térre vonultak – „Bem apó és Kossuth népe / együtt megyünk kéz a kézbe”. Estefelé már csaknem kétszázezres tömeg érkezett a Kossuth térre a Parlament elé, a házakon megjelentek a nemzeti zászlók, amelyekből kivágták Rákosi címerét.
„Nagy Imrét a kormányba, Rákosit a Dunába!”, „Ez a haza magyar haza, minden orosz menjen haza!”, „Munkás-paraszt gyerekek, együtt megyünk veletek!”, „Szabadságra szavazunk, Kossuth-címert akarunk!”, „Ruszkik haza, ruszkik haza!”, „Aki magyar velünk tart!” – harsogta a tömeg, és az események kora estére gyakorlatilag irányíthatatlanná váltak.
A Parlament előtt Nagy Imre beszélt, a Felvonulási téren ledöntötték Sztálin szobrát. Fejét a Nemzeti Színházhoz vitték, ahol zsákutcát jelző közlekedési táblát akasztottak rá.
a halált választotta
A magyar települések 82 százalékában történtek forradalmi megmozdulások 1956 októberében. A „vidék forradalmát” a sortűz, és a demokratikus kezdeményezések jellemezték. Vezetői a megtorlás fő célpontjai lettek, miként Szobonya Zoltán, aki inkább három gyermekét hagyta árván, mintsem besúgó legyen. A „falu forradalmáról” szóló cikkünket ide kattintva olvashatja el.
Megszólaltak a fegyverek
A Bródy Sándor utcában, a Rádió székháza előtt a tüntetők követeléseik beolvasását akarták elérni: a rádió ehelyett Gerő Ernő beszédét sugározta, aki elítélte a „nacionalista megmozdulást” és kemény megtorlást ígért. Az épületből valaki a tömegbe lőtt, erre megkezdődött a fegyveres harc: hajnalra a Magyar Rádió a forradalmárok kezén volt.
Még 23-án Hruscsov kezdeményezésére, Gerő Ernő kifejezett kérésére mozgásba lendültek a főváros környékén állomásozó szovjet harckocsik is, amelyekkel azonnal forradalmi csoportok vették fel a harcot.
Sztálin a földön (MTI)
A legjelentősebbek a Corvin közben, a Baross téren, a Práter utcában, a Tompa utcában, a Tűzoltó utcában, a Széna téren és a Móricz Zsigmond körtéren. Városi gerillaharc alakult ki, a forradalmárok lesből támadták a szovjet csapatokat, amelyek emiatt vaktában lövöldöztek Budapesten.
Úgy tűnt, minden jóra fordul
A következő napokban 24-25-én vidéken is felvonulások és tüntetések kezdődtek. Az ÁVH sortüzekkel válaszolt a tüntetésekre a Parlament előtt és számos vidéki nagyvárosban. Több száz ember halt meg az utcákon. Nagy Imre végre október 27-én határozta el magát, megalakította kormányát és október 28-án tűzszünetet hirdetett. Ellenforradalom helyett nemzeti demokratikus mozgalomnak minősítette a történteket.
A miniszterelnök rádióbeszédében bejelentette a szovjet csapatok kivonását, az ÁVH feloszlatását, a Kossuth-címer visszaállítását, nyugdíj- és fizetésemelést ígért. A leginkább gyűlölt kommunista vezetők a Szovjetunióba távoztak, az ENSZ BT napirendjére tűzte a „magyar kérdést” – úgy tűnt, győzött a forradalom.
A szovjet csapatok 30-án megkezdték a kivonulást Budapestről, megalakult a Nemzetőrség, és szabadon engedték a politikai foglyokat. Az indulatokat azonban nem lehetett egyik napról a másikra lecsillapítani: a Köztársaság téri pártház ostroma után több karhatalmistát vagy annak vélt személyt meglincseltek.
Október 30-án – szovjet jóváhagyással – Nagy Imre bejelentette, hogy Magyarországon megszűnik az egypártrendszer, újraalakulnak az 1945 utáni demokratikus pártok. Ezek egyetértettek az ország semlegességének deklarálásában, a demokrácia visszaállításában, valamennyien az emberi és polgári szabadságjogok tiszteletben tartása mellett foglaltak állást.
Katonák a forradalom mellett (MTI)
Másnap kihirdették a szovjet csapatok teljes kivonását, és hogy Magyarország kilép a Varsói Szerződésből. Ugyanezen a napon Moszkvában határoztak a magyar forradalom vérbefojtásáról.
Páncélosok Budapesten
Csapataik november 4-én, kevéssel éjfél után kezdték meg a Forgószélnek elnevezett hadműveletet Budapest és a magyar nagyvárosok ellen Ivan Alexandrovics Szerov, a KGB vezetőjének irányításával. A szovjet harckocsik reggel nyolc órára elérték a Parlamentet.
Fél hattól nyolc óráig a rádióban többször elhangzott Nagy Imre legendás közleménye. Csaknem ezzel egy időben a szolnoki rádió hullámhosszán bemondták a Kádár-kormány megalakulását, amely a szovjet hadsereg segítségével indított harcot az „ellenforradalom” leverésére.
nagy imre közleménye
„Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!”
A szabadságharc azonban még nem ért véget, a nyugati segítségben bízó forradalmárok szembeszálltak a második szovjet invázióval is. A Kilián laktanya november 5-ig, a Citadella november 7-ig tartott ki. Az újpesti és csepeli forradalmi központokat november 10-11-én sikerült csak felszámolni, és komoly harcok folytak vidéki városokban is.
A harcokban a titkosítás alól 1993-ban feloldott statisztikai adatok szerint 2652 magyar és 720 szovjet állampolgár esett el. A sebesültek száma magyar oldalon 19 226, míg szovjet oldalon 1540 fő volt, a forradalom következményeként körülbelül negyedmillió magyar hagyta el az országot.
Mennyből az angyal
„ (…) Mondd el, mert ez világ csodája: / Egy szegény nép karácsonyfája / A Csendes Éjben égni kezdett / És sokan vetnek most keresztet. / Földrészek népe nézi, nézi, / Egyik érti, másik nem érti. / Fejük csóválják, sok ez, soknak. / Imádkoznak vagy iszonyodnak, / Mert más lóg a fán, nem cukorkák: / Népek Krisztusa, Magyarország. (…)
És a világ beszél csodáról, / Papok papolnak bátorságról. / Az államférfi parentálja, / Megáldja a szentséges pápa. / És minden rendű népek, rendek / Kérdik, hogy ez mivégre kellett. / Mért nem pusztult ki, ahogy kérték? / Mért nem várta csendben a végét? / Miért, hogy meghasadt az égbolt, / Mert egy nép azt mondta: “Elég volt.”
Nem érti ezt az a sok ember, / Mi áradt itt meg, mint a tenger? / Miért remegtek világrendek? / Egy nép kiáltott. Aztán csend lett. / De most sokan kérdik: mi történt? / Ki tett itt csontból, húsból törvényt? / És kérdik, egyre többen kérdik, / Hebegve, mert végképp nem értik – / Ők, akik örökségbe kapták -: / Ilyen nagy dolog a Szabadság? (…)” – részlet Márai Sándor: Mennyből az angyal című verséből.
a harc nem ért véget
Tízezer gyászruhás asszony vonult fehér virággal a kezében az 1956-os forradalom leverésének első hónapfordulóján Budapesten. A „fegyvertelen ellenállás” hősei november 4. után tüntetéseket szerveztek, röplapoztak, fegyvert gyűjtöttek, forradalmárokat szöktettek. Péch Géza, ezeknek a heteknek kevésbé ismert alakja, akit a „legendás kémnő” látott el utasításokkal, barátja buktatott le, és a mosolygós gyilkos ítélt halálra. Erről szóló cikkünket ide kattintva olvashatja el.
