Élet-Stílus

Rooney-elődök: Ferguson kemény dió

admin
admin

2010. 10. 19. 07:30

Aki a Manchesternél tengelyt akaszt a főnökkel, az könnyen a „Bosman-buszon” találhatja magát, de minimum megmutathatják neki az Old Traffordról kivezető utat. Wayne Rooney és Sir Alex Ferguson között kihűlt a levegő, egy régi rebellis, Roy Keane szerint a támadónak csakis a saját érdekeire kell figyelnie.

A Rooney és a Manchester United közötti ‘haragszomrád’ hétfő estére oda jutott, hogy a szerződéshosszabbítást – igaz, akkor anyagi okokból – már tavasszal is elutasító futballista kijelentette, nem akar a klubnál maradni, míg a maga részéről Sir Alex Ferguson elhárította a játékos jövőjét érintő kérdéseket. Nem a 24 éves csatár lenne az első, aki karrierje csúcsán fordít hátat a klubnak.

„Nincs pótolhatatlan játékos” – akár a rágózó skót menedzser jelmondata is lehetne, ugyanis 1995-ben egy átlagnál hangosabb konverzáció után úgy kipaterolta a válogatott Paul Ince-et (1989-től játszott a manchesterieknél), hogy annak lába sem érte a földet.

Rooney, Ferguson - és a megcsalt későbbi feleség Coleen (MTI)

Rooney, Ferguson – és a megcsalt későbbi feleség Coleen, még 2004-ben (MTI)

Ince 7.5 millió fontért az Inter játékosa lett, viszont nem tudta megismételni vörös mezben mutatott játékát, s az akkoriban (is) türelmetlen milánóiak két szürkécske idény után lepasszolták a Liverpoolnak. Ince-et kifütyülték az Old Traffordon, ám nem azért költözött tovább újabb két esztendő elteltével. Karrierje leszálló ágba került, a Middlesbrough, a Wolverhampton, a Swindon és a Macclesfield jelentették az „alkonyt”.

Jaap Stamból 2001-ben kibújt a Tolsztoj, s a marcona tekintetű holland bekk regényírásba kezdett. Ezzel nem lett volna baj, ám önéletrajzi indíttatású irományában a kelletnél részletezőbben számolt be a klub belső eseményeiről, ráadásul több játékostársa mellett edzőjén is köszörülte a nyelvét – sőt, állította, Ferguson úgy szerezte meg, hogy korábbi egyesületétől, a PSV-től gyakorlatilag kikényszerítették a döntést. 2001 nyarán a Laziónál találta magát, ám Ince-től eltérően onnan 2004-ben „felfele bukott”, hisz a Milan alkalmazottja lett. A lombardoknál viszont a BL-diadalokat (2003, 2007) tekintve túl későn érkezett és túl korán távozott.

2007-ben az Ajaxnál fejezte be pályafutását. A hollanddal kapcsolatban Ferguson később egy interjúban elismerte, hogy elhamarkodottan döntött az eladás mellett.
„Akkoriban rengetegszer volt sérült, s mivel a Lazio 16.5 millió fontot ígért, nem hezitáltunk. Ekkora összeget egy középhátvédért, aki ráadásul elmúlt 29? Kaptunk az alkalmon. Ám hibáztam. Stam 35 éves korában is világklasszis maradt, visszavonulása évében is tanárian játszott.”

Az írófejedelem: Jaap Stam (MTI)

Az írófejedelem: Jaap Stam (MTI)

A legemlékezetesebb Ferguson affér? A Beckhamnek adott susztermatt. A karrierje csúcsán lévő David Beckham 2003-ban sok sérüléssel küszködött, s felépülését követően a cserepadon találta magát – mivel Ferguson időközben Solksjaert egy sorral hátrébb vezényelte, s a norvég bevált. A csendes füstölgés tettlegességgé fajult 2003 február 15-én: az Arsenal elleni FA-kupa kudarc miatt dühös skót menedzser belerúgott – vagy odadobott (?) – egy cipőt, ami szemöldökön találta az angol válogatott középpályást. Beckham csinos kis öltéseket kapott, meg zöld lámpát is. A játékos 25 millió font ellenében költözhetett a felesége által óhajtott Madridba, ahol négy remek esztendőt töltött – a Real akkori mizériája legkevésbé rajta múlt. 2007-től Amerikába szerződött, a labdarúgással azonban nem szakított, hisz kölcsönben kétszer is megfordult a Milanban.

A törhetetlen. „Keano”. A legény a gáton: a keménységéről is hírhedt, Stamhoz hasonlóan írói vénával megáldott Roy Keane még arra is büszke volt, hogy – mint 2002-ben publikált önéletrajzában bevallotta – majdnem fél életre kiiktatta a gyűlölt rivális Cityt erősítő norvég Alf-Inge Hålandot. A 2002-es vb-ről pedig azért távozott idő előtt”. Mindezt azért, mert elégedetlen volt a koreai Szajpanban tapasztaltak körülményekkel (edzőpálya).

Ám az olykor sportszerűtlen, igaz, vitathatatlanul tehetséges Keane, a United középpályájának alappillére, egy alkalommal olyannal rúgta össze a port, akivel nem kellett volna. 2005 őszén szinte mindenkivel összeveszett a klubnál, s azt követően, hogy a MUTV-ben nyíltan is leszedte a keresztvizet csapattársairól – O’Shea, Smith, Fletcher és mindenek előtt Rio Ferdinand volt célkeresztben – a MU vezetősége tett neki „egy visszautasíthatatlan ajánlatot”. Keane a Bosman-szabály értelmében ingyen a Celtichez igazolt, majd a skótoknál utolérték a nyugdíjas évek.

A Celtic új szerzeménye, az akkori menedzserrel, Gordon Strachannel (MTI)

A Celtic új szerzeménye, az akkori menedzserrel, Gordon Strachannel (MTI)

A két magyart, Fülöp Mártont és Priskin Tamást is foglalkoztató Ipswich Town jelenlegi szakvezetője természetesen a Rooney-Ferguson csörtéről is elmondta a véleményét, Keane szerint “…a játékosok és edzőik olyanok mint házasok, sokszor hajba kapnak. Az élet része. Azt tudom tanácsolni Wayne-nek, hogy mindvégig a saját sorsát tartsa szem előtt. Ha valakinek lejár az ideje valahol, nincs mit tenni. Szerencséje, hogy a legjobb korban van. Persze, nem kizárt, hogy megoldódik a probléma.”

Ki hinné, hogy a halk szavú Ruud van Nistelrooy is egy, menedzserével töltött tízperces ‘légyottnak’ köszönhette lelépését. 2006-ban a holland támadó nyíltan is bírálta az akkoriban (?) meglehetősen öncélú játékkal előrukkoló Cristiano Ronaldót. A kettős állítólag keményebben is összeszólalkozott egy edzésen, aminek az lett a következménye, hogy a németalföldi a padra sem ülhetett le a Wigan Athletic elleni Ligakupa-döntőben. Ezt követte a „négyszemközti” Fergusonnal, s a holland máris szedhette a sátorfáját, s immár Madridban pacsizhatott Beckhammel.

A sors iróniája, hogy az azóta Németországban, a Hamburg együttesénél szereplő csatárt 2009-ben Ronaldo is követte, igaz, a portugál pusztán anyagi okok miatt került a spanyol fővárosba – a Real ajánlatát nem lehetett elutasítani.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.