Míg az áram- vagy a benzinfogyasztás terén nem sikerült maradéktalanul kihasználni a spórolási lehetőségeket, a vízzel való takarékos bánásmódban a németek már átestek a ló túloldalára. Az egy főre jutó napi vízfogyasztás átlagos mutatója az 1990-ben följegyzett 147 literről tavaly 122 literre apadt. (Az ENSZ illetékesei 130 literben adják meg a fejlett országokban élő emberek átlagos napi fogyasztását.) Ám úgy tűnik, hogy jóból is megárt a sok – azaz a túlzásba vitt spórolás visszaüt.
A Der Spiegel beszámolója szerint a városi vízműveknek mindenütt milliós többletköltségeket okoz a vízzel való takarékoskodás. A WC-tartályokból, mosogató- és mosógépekből gyéren csordogáló kevés öblítővíz nem elég ahhoz, hogy jól átmossa a szennyvízgyűjtő csatornákat. Ezért a falaikon ételmaradék és zsír rakódik le, bomlásnak indul, és a kanálisokon át kellemetlen bűzzel árasztja ez az utcákat, főleg csapadékmentes időben. A szag elnyomása érdekében több városban drága gélszőnyeget kellett, mintegy “lokális dezodorként”, a csatornákban elhelyezni.
A csökkenő vízfogyasztás következtében a nyomóvezetékekben lassabban áramlik a víz, ami üledék kialakulásához vezet. Az üledék rezet, nikkelt és ólmot tartalmaz, továbbá bizonyos csírákat is. Ezektől pedig élvezhetetlenné, rossz ízűvé, sőt egészségkárosítóvá is válhat az ivóvíz. Ezért van az, hogy a vízművek munkásai rendszeresen megnyitják az utcai hidránsokat, így gyorsítva fel a víz áramlását a csővezeték-hálózatban.
Mint a ZDF televízió gelsenkircheni riportjából kiderült, a Ruhr-vidéki iparvárosban és környékén napi 800 köbméter vizet folyatnak ki az utcai, nagy átmérőjű csapokból, járókelők heves tiltakozását váltva ki. Ám a helyi vízművek, a Gelsenwasser csak így tudja szavatolni az otthoni konyhákba, fürdőszobákba eljutó víz jó minőségét. A másik módszer: a régi, 20 centiméter átmérőjű, fémből gyártott vízcsöveket folyamatosan szűkítik. A meglévő csőbe helyezett 15 centméter vastag műanyag vezetéken, a kisebb keresztmetszet miatt, gyorsabban áramlik a víz, ezáltal csökken az üledékképződés veszélye.
Mindez nem olcsó mulatság: egyedül Gelsenkirchenben százmilliós nagyságrendű beruházásra kényszerül a helyi vízellátó társaság, a költségeket pedig a fogyasztónak kell viselnie. Minden vízmű esetében igaz, hogy a büdzsé 85 százalékát fix költségek (tisztítómű, vízcső- és csatornahálózat fenntartása) teszik ki. Emiatt a csökkenő vízfogyasztásra a vízművek csak a díjszabás emelésével tud válaszolni. “A németek jobban tennék, ha takarékoskodás helyett inkább valamivel több vizet fogyasztanának” – tanácsolja honfitársainak Martin Weyand, a német energia- és vízgazdálkodási szövetség ügyvezetője.
