Élet-Stílus

Szalai Pastore csatártársa lehet

A 22 éves magyar válogatott támadó remek hónapot tud maga mögött, s teljesítménye miatt ismét megélénkültek az őt korábban is követő olasz klubok. A két genovai illetve a Palermo közül utóbbi eltökéltnek tűnik.

A szicíliai egyesület – a Genoával és a Sampdoriával egyetemben – már tavasszal is jelezte, hogy számítana a magyar támadóra, ám a Real Madrid körül legyeskedők közül végül a csatárt előbb kölcsönben kipróbáló Mainz lett a befutó.

Az AS hétvégén úgy értesült, hogy a madridiak tervezik a Real fiókcsapatában, a Castillában pallérozódott csatár visszavásárlását – a spanyolok azonban 1.5 millióról tudnak.

Az olasz átigazolásokat feltáró Tuttomercatoweb.com viszont állítja, a Palermo érdeklődése nem csorbult, s a dél-olaszok akár 3-4 millió eurót sem sajnálnának Szalai aláírásáért. Amíg Madridban a németekkel kötött szerződés egyik klauzuláját emlegetik, mint a visszavásárlást megkönnyítő tényezőt, az olaszok inkább fizetnének, akár többet is – ha tervük sikerült, Szalai a sokra tartott argentin Javier Pastore mellett rohamozhatná a Serie A védelmeit.

Nem véletlenül nő a felhajtás. A Bundesligában repülőrajtot vett Mainz egyik legjobbja – a másik kettő, a még mindig csak négymilliót érő Holtby és a már nyolcra taksált Schürrle elkelt (előbbi csak a Schalke kölcsönjátékosaként tüsténkedik a 05-ösöknél, míg utóbbit állítólag megvette a Leverkusen) – hét mérkőzésen három góllal virított, ebből egyet-egyet a 2009-es és a 2010-es bajnoknak, azaz a Wolfsburgnak és a Bayernnek lőtt.

Formáját a magyar válogatottba is átmentette, hisz a legutóbbi két Eb-selejtezőt négy találattal zárta, a San Marino elleni tripla után Helsinkiben vezetést szerzett. Mainzi szerződése 2013-ig érvényes.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik