Élet-Stílus

A pont nélküli finnek következnek

A labdarúgó-válogatott kedden játssza idei utolsó Eb-selejtezőjét, mégpedig Finnországban, ahol 1997 októberében emlékezetes mérkőzést vívott az akkor Csank János irányította nemzeti csapat.

Most valamivel kisebb a tét, 13 évvel ezelőtt ugyanis a vb-pótselejtezős szereplés jogának kiharcolása múlt azon, hogy milyen eredmény születik Helsinkiben.

Akkor a házigazdák a 62. percben megszerezték a vezetést, s a magyaroknak egészen az utolsó percig nem sikerült az egyenlítés: ekkor azonban, a mindkét csapat szurkolói számára emlékezetes 90. percben egy szöglet után Horváth Ferenc kotorta a finn kapu felé a labdát, amellyel a gólvonalon álló védő saját kapusát találta hátba, így a játékszer a hálóőrről pattant be a kapuba.

A hazaiak szempontjából szerencsétlen öngól azt jelentette, hogy a magyar együttes pótselejtezőt játszhatott az 1998-as franciaországi vb-n való részvétel jogáért, ám végül a jugoszlávokkal szemben 12-1-es összesítéssel elbukott.

Egervári Sándor tanítványai hétfőn délelőtt indultak Helsinkibe, ahol győzelem esetén akár az E csoport második pozíciójába ugorhatnak, ha a jelenleg első – és hibátlan mérleggel rendelkező – hollandok nem kapnak ki a kedden Amszterdamban vendégeskedő svédektől. Ha utóbbiak és a magyarok is nyernek, akkor mindhárom gárda kilencpontos lesz, igaz, a svédek eggyel kevesebb mérkőzést játszottak.

Geráék gyakorlatoznak a helisnki edzésen (MTI)

Geráék gyakorlatoznak a helsinki edzésen (MTI)

A szövetségi kapitány örömtelinek nevezte a csatárok, Rudolf Gergely és Szalai Ádám teljesítményét a pénteki, San Marino elleni selejtezőt követően. A két támadó összesen ötször vette be a vendégek kapuját, Szalai mesterhármast ért el, Rudolf pedig két találata mellett egy gólpasszt is adott a 8-0-s hazai sikerrel végződött találkozón.

“Nem szabad túlértékelnünk ezt a sikert, a finnek ellen egészen más felfogásban kell pályára lépnünk, a védelemnek jóval több feladata lesz, ezért nem koncentrálhatunk kizárólag a támadásokra” – fogalmazott ugyanakkor Egervári.

A tréner valószínűleg nem sokat változtat a pénteken gólfesztivált rendezett együttesen, de Lipták Zoltán és Lázár Pál visszatérhetnek, miután sárga lapjaik miatt kapott eltiltásukat San Marino ellen letöltötték. A Finnország-Magyarország összecsapás kedden 17:30 órakor kezdődik a helsinki Olimpiai Stadionban, a játékvezető az ír Alan Kelly lesz.

Eb-selejtező, E csoport:
Finnország-Magyarország
Helsinki, Olimpiai stadion. Vezeti: Kelly (ír)
A magyar válogatott várható kezdőcsapata:
Király – Lázár, Lipták, Juhász, Laczkó – Elek, Dzsudzsák, Gera, Koman – Rudolf, Szalai

—-Dicső múlt—-

A magyar labdarúgó-válogatott eddig 11 alkalommal találkozott keddi ellenfelével, a finn nemzeti csapattal, s nyolc győzelem, valamint két döntetlen mellett csak egyszer kapott ki; a gólarány 40-8.

Az egyik legemlékezetesebb finn-magyar összecsapás minden bizonnyal az 1997. október 12-én, Helsinkiben játszott világbajnoki selejtező, amely 1-1-es döntetlennel zárult. Az északi együttes a 62. perctől vezetett, de a 90. percben egy szöglet után, Moilanen kapus öngóljával egyenlített a magyar alakulat, így megszerezte a csoport második helyét, s pótselejtezőt vívhatott a jugoszláv gárdával, amely aztán 12-1-es összesítéssel lépett túl Csank János tanítványain.

A két együttes legutóbb 2001 tavaszán találkozott barátságos mérkőzésen, akkor, az Üllői úti stadionban gólnélküli döntetlen született.

A két csapat eddigi mérkőzései:
1922. július 13., barátságos mérkőzés:
Finnország-Magyarország 1-5 (0-1)
Gól: Kelin (56.), illetve Schwarz (22., 83.), Fogl II (64., 11-esből), Pataki (69., 81.)

1923. augusztus 19., barátságos mérkőzés:
Magyarország-Finnország 3-1 (0-1)
Gól: Braun (50., 53., az elsőt 11-esből), Hirzer (86.), illetve Linna (37.)

1943. szeptember 15., barátságos mérkőzés:
Finnország-Magyarország 0-3 (0-2)
Gól: Tóth III (11., 47.), Sárvári-Spielmann (35.)

1951. november 18., barátságos mérkőzés:
Magyarország-Finnország 8-0 (4-0)
Gól: Hidegkuti (9., 28., 85.), Kocsis (23., 31.), Czibor (54.), Puskás (69., 71., az elsőt 11-esből)

1952. június 22., barátságos mérkőzés:
Finnország-Magyarország 1-6 (0-2)
Gól: Lehtovirta (57)., illetve Puskás (11.), Bozsik (31.), Kocsis (49., 80., 84.), Palotás (75.)

1955. május 19., barátságos mérkőzés:
Finnország-Magyarország 1-9 (0-4)
Gól: Hiltunen (60.), illetve Palotás (7., 12., 43.), Puskás (39.), Tóth II (49.), Csordás (51., 86.), Tichy (64., 67.)

1978. szeptember 20., Eb-selejtező:
Finnország-Magyarország 2-1 (1-0)
Gól: Ismail (30.), Pyykkö (53.), illetve Tieber (74.)

1979. október 17., Eb-selejtező:
Magyarország-Finnország 3-1 (2-0)
Gól: Fekete (25., 44.), Tatár (49.), illetve Toivola (47.)

1996. szeptember 1., vb-selejtező:
Magyarország-Finnország 1-0 (1-0)
Gól: Orosz (16.)

1997. október 12., vb-selejtező:
Finnország-Magyarország 1-1 (0-0)
Gól: Sumiala (62.), illetve Moilanen (öngól, 90.)

2001. április 25., barátságos mérkőzés:
Magyarország-Finnország 0-0

—-A keddi program—-

Eb-selejtezők
A csoport:
Azerbajdzsán-Törökország, Baku, 17:00
Kazahsztán-Németország, Asztana, 19:00
Az állás: 1. Németország 9 pont/3 mérkőzés, 2. Ausztria 6/2 (5-0), 3. Törökország 6/3 (6-5), 4. Belgium 3/3, 5. Kazahsztán 0/3 (0-7), 6. Azerbajdzsán 0/2 (1-9)

B csoport:
Örményország-Andorra, Jereván, 17:00
Szlovákia-Írország, Zsolna (Zilina), 20:30
Macedónia-Oroszország, Skopje 20:30
Az állás: 1. Írország 6/3 (4-1), 2. Oroszország 6/3 (5-3), 3. Szlovákia 6/3 (3-3), 4. Örményország 4/3 (5-4), 5. Macedónia 4/3 (4-3), 6. Andorra 0/3

C csoport:
Feröer-szigetek – Észak-Írország, Toftir, 17:00
Észtország-Szlovénia, Tallinn, 20:30
Olaszország-Szerbia, Genova, 20:50
Az állás: 1. Olaszország 7/3, 2. Észtország 6/3, 3. Szlovénia 4/3 (6-3), 4. Szerbia 4/3 (5-4), 5. Észak-Írország 4/2 (1-0), 6. Feröer-szigetek 0/4

D csoport:
Fehéroroszország-Albánia, Minszk, 19:30
Franciaország-Luxemburg, Metz, 21:00
Az állás: 1. Franciaország 6/3, 2. Albánia 5/3 (3-2), 3. Fehéroroszország 5/3 (1-0), 4. Bosznia-Hercegovina 4/3, 5. Románia 2/3, 6. Luxemburg 1/3

E csoport:
Finnország-Magyarország, Helsinki, 17:30
San Marino-Moldova, Serravalle, 20:30
Hollandia-Svédország, Amszterdam, 20:30
Az állás: 1. Hollandia 9/3 (8-1), 2. Svédország 6/2 (8-0), 3. Magyarország 6/3 (10-3), 4. Moldova 3/3 (3-3), 5. Finnország 0/2 (1-4), 6. San Marino 0/3 (0-19)

F csoport:
Lettország-Grúzia, Riga, 19:00
Görögország-Izrael, Pireusz, 20:45
Az állás: 1. Horvátország 7/3 (3-0), 2. Görögország és Grúzia 5/3 (2-1), 4. Izrael 4/3, 4. Lettország 3/3, 6. Málta 0/3

G csoport:
Svájc-Wales, Basel, 20:30
Anglia-Montenegró, London, 21:00
Az állás: 1. Montenegró 9/3, 2. Anglia 6/2, 3. Bulgária 3/3, 4. Wales 0/2 (0-2), 5. Svájc 0/2 (1-4)

H csoport:
Dánia-Ciprus, Koppenhága, 20:15
Izland-Portugália, Reykjavík, 21:45
Az állás: 1. Norvégia 9/3, 2. Portugália 4/3, 3. Dánia 3/2, 4. Ciprus 1/2, 5. Izland 0/2

I csoport:
Liechtenstein-Csehország, Vaduz, 20:00
Skócia-Spanyolország, Glasgow, 21:00
Az állás: 1. Spanyolország 6/2, 2. Skócia 4/3 (2-2), 3. Litvánia 4/3 (2-3), 4. Csehország 3/2, 5. Liechtenstein 0/2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik