A klub hétfői közleménye szerint a fellebbviteli testület megállapította az Újpest FC fegyelmi vétségét, ám azt is, hogy a fegyelmi bizottság büntetése aránytalanul súlyos.
Mint ismeretes: első fokon két hazai bajnoki mérkőzés zárt kapuk mögötti megrendezésével és egymillió forintos pénzbüntetéssel sújtották az Újpest FC-t. A klub a Szolnok elleni bajnoki találkozóval letöltötte a zártkapus büntetési tételt.
A szeptember 11-én lejátszott Újpest-Ferencváros rangadó – amelyet 6-0-ra nyertek a hazaiak – második félideje a szurkolók által használt petárdák és más pirotechnikai eszközök miatt késve kezdődhetett csak meg, majd később a játékvezetőnek meg is kellett szakítania a játékot, mert a vendégdrukkerek beszakították a menekülőkaput, és megkíséreltek a pályára behatolni.
A mérkőzés kapcsán a rendőrség 14 személyt állított elő, egy drukkert életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba. A botrányok miatt az MLSZ fegyelmi bizottsága két zárkapus mérkőzésre, valamint egymillió forintra büntette az Újpestet, a Ferencvárosnak pedig szintén egymillió forintot kell befizetnie a szervezet kasszájába.