Élet-Stílus

Nagy bajban van a Liverpool

admin
admin

2010. 10. 08. 12:47

Pontlevonás fenyegeti a Premier League-ben szégyenszemre kiesőhelyen álló FC Liverpoolt.

Bár két nappal korábban megoldódni látszottak a Liverpool gondjai, miután Martin Broughton elnök bejelentette, hogy megállapodás született a klub eladásáról az amerikai profi baseball-bajnokságban szereplő Boston Red Sox csapatát is tulajdonló New England Sports Venturesszel, ám most egyre baljósabb viharfelhők gyülekeznek a Mersey partján.

A klub ugyanis 280 millió fonttal tartozást görget maga előtt, s az adósság befizetésének határideje vészesen közeleg. Hét nap múlva el kellene kezdeni a Royalbank számára a törlesztést, csakhogy a jelenlegi tulajdonosok, az amerikai Tom Hicks és George Gilliett ehelyett a NESV 300 millió fontos – szerintük jogtalan – részvényfelvásárlási akciójának megakadályozásával vannak elfoglalva. Október 16-ától viszont a bank csődvédelmi eljárás alá helyeztetheti a Hicks és Gilliett cégét, a kizárólagos tulajdonosi jogokkal bíró Kop Holdingsot, amely a bajnokságban szenvedő csapatot is érzékenyen érintheti.

A Premier League szabályainak értelmében ez ugyanis kilencpontos levonást von maga után. Márpedig az 1953 óta legrosszabb szezonkezdését produkáló ‘Poolnak hét forduló után mindössze hat pontja van, és ezzel a kiesést jelentő 18. helyen áll a tabellán.

a City tulajdonosa a leggazdagabb

A Manchester City tulajdonosa, Manszur bin Zayed Al-Najan sejk vezeti a brit „futballgazdagok” listáját. Az arab tulajdonos vagyonát 20 milliárd fontra becsülik, 2008-as hatalomátvétele óta több mint 325 millió fontot költött játékosvásárlásra. A Sheffield United, valamint a Ferencváros tulajdonosa, Kevin McCabe 180 millió fonttal a 39. a listán. A játékosok között továbbra is David Beckham az első: a Los Angeles Galaxy középpályásának becsült vagyona körülbelül 100 millió font, ebben a rangsorban a mögötte álló Michael Owen „csak” 40 millióval büszkélkedhet.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.