Élet-Stílus

Milánói derbi Kakáért

admin
admin

2010. 10. 06. 18:58

Olasz és spanyol lapértesülések szerint Kaká, a Real Madrid brazil labdarúgója a téli átigazolási szezonban elhagyhatja az együttest, és Milánóba költözik. A kérdés az, hogy vörös-fekete vagy fekete-kék szerelést ölt?

A panorama.it szerint az aranylabdás játékmesterért várhatóan a lombardiai főváros két sztárklubja, a futballista korábbi csapata, a Milan, valamint a rivális Inter harcol majd.

A Milan máris úgy számol, hogy meg kell küzdjön ellenlábasával, míg az Inter nem véletlenül halogatja a holland Wesley Sneijder szerződésének megújítását.

A goal.com szerint a Milan azért lehet előnyben, mert Adriano Galliani alelnök remek kapcsolatot ápol Florentino Perezzel, a madridiak elnökével, míg az Inter mellett a “Mourinho-kapcsolat” szól. A fekete-kékeket ráadásul az is „motiválhatja”, hogy a Milan – via Barcelona – elszipkázta előlük Zlatan Ibrahimovicot (igaz, Eto’óval azért messze nem jártak rosszul).

Tény, hogy a Milan előnye jelentős. Kaká maga is inkább korábbi klubjához húzna. Madridi napjai meg vannak számlálva – állítólag. A 2007-es BL-győztes ráadásul jól üzletelt nyáron is, hisz olcsón szerzett be egy-két évvel korábban horribilis összegekért elkelt futballistákat (Ibrahimovic, Robinho). Akciós kiárusításban vett játékosok terén azonban az Inter is tapasztalt, legutóbb épp Madridból édesgette magához az akkor feleslegesnek érzett Sneijdert.

Kaká: Milan vagy Inter, ez itt a kérdés (MTI/EPA)

Kaká: Milan vagy Inter, ez itt a kérdés (MTI/EPA)

A 28 éves aranylabdás hosszú ideje térdsérüléssel bajlódik, José Mourinho, a madridiak vezetőedzője pedig a posztján úgy tűnik, hosszú távon számol a nyáron szerződtetett német Mesut Özillel, valamint az argentin Andel Di Maríával. A portugál a maga részéről kijelentette, hogy szívesen elengedi a brazilt – akár kölcsönbe is – a játékos ugyanis évi kilencmilliójába kerül a spanyol klubnak, s ha nem játszik, aligha megtérülő befektetés.

Valószínű, hogy a madridi főhadiszálláson Galliani és Massimo Moratti, az Inter elnöke majd egymásnak adják a kilincset.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 19.
Szorosan egymásra záródva parkolnak a gépjárművek a főváros VII. kerületének egyik mellékutcájában. A furgon néhány centiméteres távolságot hagyva állt be az előtte és mögötte álló járművek közé.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.