Élet-Stílus

Visszatérőben a kómából felépült svájci síelő

Három hét múlva az alpesi sízők idénynyitó söldeni Világkupáján ismét versenyezne a 2009-ben súlyos balesetet szenvedett és emiatt három hétig kómában fekvő Daniel Albrecht.

Szombati, zürichi sajtótájékoztatóján egyelőre csak azt jelentette be biztosra, hogy visszatér a Vk-sorozatba, ugyanakkor feltételesen jelezte, hogy ez akár már az első versenyen megtörténhet.

“Ez egyelőre csak lehetőség, korai lenne még véglegeset mondani. Az elkövetkező napok edzésein tapasztaltak alapján mondom ki a végső szót” – tette hozzá.

A 2007-es vb-n kombinációban győztes sportoló a 2009. január 22-i, kitzbüheli edzésen a cél előtt, egy ugrató után a levegőben elvesztette az egyensúlyát, a hátára zuhant, s a balesetben koponya- és tüdősérüléseket szenvedett. Az orvosok három hétig tartották mesterséges kómában, majd egy hónappal később megkezdhette a rehabilitációt. Albrecht már egy éve vissza akart térni. “Akkor úgy éreztem, hogy újra versenyezhetek, most biztos vagyok benne” – szögezte le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik