Élet-Stílus

Ismét botlott a Bayern

Újabb vereséget szenvedett a Bayern München a Bundesligában, ezúttal a Dortmund vendégeként kaptak ki 2-0-ra. Csak azért nem a 13. helyen állnak a bajnokságban, mert a Werder nem tudta legyőzni a Leverkusent.

A Bundesliga 7. fordulójának vasárnapi játéknapján a sereghajtó Stuttgart az Eintracht Frankfurtot fogadta. A vendégek hamar vezetést szereztek, Gekasz góljával már a 18. percben 1-0-ra vezettek. A fordulás után Chris növelte a frankfurtiak előnyét, majd Delpierre kiállítása miatt tíz emberre fogyatkozott a Stuttgart. Mikor a csalódott nézők már elindultak volna haza, Pogrebnjak hozta vissza a reményeket. Gólja azonban csak szépségtapasznak bizonyult, a Stuttgart immár három mérkőzés óta folyamatosan veszít.

A Bayern München a Dortmundhoz látogatott, és szerette volna jóvá tenni egy hete, a Mainztól elszenvedett vereségét. Az izgalmas, hajtós mérkőzésen mindkét kapu előtt egyaránt adódott lehetőség, ugyanakkor jól látszott, amelyik csapat megszerzi a vezetést, az nyeri a mérkőzést is. Ez a Dortmundnak sikerült, Barrios az 52. percben szerezte csapata első találatát, nyolc perccel később pedig Sahin szabadrúgásból volt eredményes. Bár a Bayernnek ezt követően is voltak ziccerei, ezeket nem tudta ezúttal sem kihasználni, így végül újabb vereséggel távoztak.

A nap harmadik találkozóján a jó formában lévő Leverkusen fogadta a Werder Brement. Ennek megfelelően a hazaiak szerezték meg a vezetést, Helmes volt eredményes a 16. percben. A Werder azonban a fordulás után összekapta magát, ALmeida 53. és Marin 62. percben szerzett góljaival megfordították az állást. Sokáig úgy tűnt, a brémai csapatnak sikerül megelőzni a Bayern Münchent a tabellán, azonban Derdiyok 78. percben szerzett góljával egyenlíteni tudott a Leverkusen, legalább egy pontot megmentve.

Bundesliga, 7. forduló:
VfB Stuttgart – Eintracht Frankfurt 1-2 (0-1)
Gól: Pogrebnjak (85.), illetve Gekasz (18.), Chris (68.)
Kiállítva: Delpierre (84., Stuttgart)

Borussia Dortmund – Bayern München 2-0 (0-0)
Gól: Barrios (52.), Sahin (60.)

Bayer Leverkusen – Werder Bremen 2-2 (1-0)
Gól: Helmes (16.), Derdiyok (78.), ill. Almeida (53.), Marin (62.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik