Élet-Stílus

Berbatov mesterhármast lőtt a Poolnak

Drámai mérkőzésnek volt szemtanúja az Old Traffordra kilátogató, mintegy 75 ezer néző: Dimitar Berbatov mesterhármasára csak Steven Gerrard duplájával válaszolt a Liverpool, így az United nyerte a derbit.

A hétközi európai kupameccsekhez képest teljesen új együttesek futottak ki az Old Trafford gyepére: Sir Alex Ferguson tíz helyen változtatott a Rangers elleni kezdőcsapathoz képest, míg a Poolban lehetőséget kapott a Steaua ellen pihentetett Gerrard és Torres, valamint a három meccses eltiltását leülő Joe Cole. A találkozót a hazaiak kezdték jobban, Nani révén ziccerig is jutottak az első negyedóra végén: Rooney találta meg egy remek labdával a portugált, de ő lövés helyett visszapasszolt, a csatártárs kísérlete utáni kipattanót pedig mellé lőtte. A Pool nem találta a fonalat, a hazaiak igyekezetét pedig a 42. percben siker koronázta: Berbatov fejelt Reina hálójába. Megérdemelt előnnyel vonult pihenőre a hazai gárda, miközben a vendégek egyszer sem találták el Van der Saar kapuját az első félidőben.

A második játékrész ott folytatódott, ahol az első abbamaradt: támadtak a hazaiak, a Pool pedig csak a védekezéssel foglalatoskodott. Az 56. percben Nani a keresztlécet találta telibe, három perccel később aztán már nem volt kegyelem, Berbatov zseniális, ollózó mozdulattal növelte az United előnyét. A kétgólos hátrányra rögtön reagált Roy Hodgson: Maxi Rodriguez helyére N’Gog érkezett a pályára. Alig egy perccel később Torres harcolt ki büntetőt, melyet Gerrard értékesített magabiztosan, újra nyílttá téve a mérkőzést.

A szépítő gól nem sokat változtatott a játék képén, alig hét perc elteltével mégis egyenlített a Pool. Torres harcolt ki ígéretes pozícióból szabadrúgást, Gerrard pedig a falból kimozduló Fletcher helyén a hálóba lőtt. Úgy tűnt, a drámai koreográfia megtöri a hazaiak lendületét, de nem így történt. O’Shea adott középre a jobb oldalról, középen pedig érkezett Berbatov, és túlugorva Carraghert, újra vezetéshez juttatva csapatát. A 88. percben cserélt Ferguson: Berbatov vastaps kíséretében adta át helyét Gibsonnak. A mesterhármast szerző bolgár remek formában futballozik: legutóbbi hét mérkőzésén nyolc gólt szerzett.

Premier Liga, 5. forduló:

Manchester United- Liverpool 2-2 (1-0)
Old Trafford, 75.000 néző. Vezette: Webb
Gól: Berbatov (42., 59., 84.), illetve Gerrard (64., 70., az elsőt 11-esből)
Manchester United: Van der Sar – Evra, Vidics, O’Shea, Evans, Giggs (Macheda, 83.), Nani (Anderson, 88.), Scholes, Fletcher, Berbatov (Gibson, 88.), Rooney
Liverpool: Reina – G. Johnson, Konchesky (Agger, 82.), Carragher, Skrtel, Raul Meireles (Jovanovics, 80.), Gerrard, Cole, Maxi (N’Gog, 62.), Poulsen, Torres

Berbatov mesterhármast lőtt a Poolnak 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik