Élet-Stílus

A Story TV-n írhat történelmet a Debrecen

admin
admin

2010. 09. 13. 14:38

Magyarországon a Story TV közvetíti élőben a Loki Európa Liga-találkozóit.

A Loki csütörtökön a Puskás Ferenc Stadionban, az ukrán Metaliszt Harkiv ellen kezdi meg szereplését az Európa Liga csoportkörében. A találkozót – ahogy a magyar bajnok valamennyi EL-fellépését – a Story TV közvetíti élőben Magyarországon. A ukránok elleni meccs 21:05-kor kezdődik, de már jóval korábban érdemes a csatornára kapcsolni.

Este hét órától ugyanis Búza Sándor kétszer is bejelentkezik majd a pálya széléről, 20:45-kor kezdődő műsorban pedig a megszokott körítéssel: stúdióbeszélgetéssel, riportokkal folytatódik a „kedvcsinálás”. A műsorvezető Harsányi Levente lesz, a két vendég, Nacsa Olivér humorista és a Nemzeti Sport egyik szakírója pedig minden bizonnyal vicces, illetve szakmai hozzászólásokkal emeli majd az est fényét.

A mérkőzés kommentátora Kassai-Tóth Csaba, szakkommentátora Szeiler József lesz.

A Debrecen – a Ferencváros 2004-es menetelése után – második magyar klubként jutott be a második számú európai kupasorozat csoportkörébe, de az első olyan csapat lehet, amely onnan bekerül az egyenes kieséses szakaszba.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.